Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 1-2. szám - Papp Miklós: A teológiai etika gyújtópontja a Hegyi beszéd hermeneutikai olvasatában
A Krisztusban feltáruló csúcsigény magának az emberségességnek a legmagasabb szintű lehetőségeit tárja fel, az emberségesség ethosza a legbeteljesültebb formában tárul fel. Ez a csúcsigény (ami igazából csúcslehetőség és csúcsajándék) messze túlnyúlik a szűk tanítvány! körön, mindenkinek szól, és senki sincs belőle kizárva. Ezért problematikus az evangéliumi „parancs" és „tanács" megkülönböztetése17, mintha az első mindenkire kötelező lenne, az utóbbi csak barátságos meghívó a tökéletességre vágyóknak (pl. szerzeteseknek). A boldogságnak nincs két fokozata. Az antitézisekben nincs adva igazából semmilyen újkori értelemben felfogott cselekvési norma: Jézus megbotránkoztató szavai nem szó szerint értendő normák, hanem kázusképek, amik a törvény igazi szellemét akarják feltárni. Sokkal inkább az eddigi perspektívák felszakításáról van szó, ami aztán érzékeny pontként (mint tövis a húsban) nem hagyja nyugton az etikai szisztematizálást, bizonyítást, rendszeralkotást, nehogy önmagát bebiztosítva bezárkózzon. Ehhez az elbeszélőforma is tudatosan választott: az antitézisek hatásossága és szenvedélye előremozdítja a gondolkodást és a követést. Nem direkt normák ezek, hanem meghívás a tökéletesebbre, azaz Jézus meghagyja a szabadságnak a felfedezés, megértés, értelmezés és megvalósítás művészetét. A szisztematikus-normatív „előíró" erkölcsi ész ezt az eredetiséget, szenvedélyt nem érheti utol, szisztematizálása csak racionalizált töménységű. Ezen meghívó irodalmi műfajok (pl. parainézis, vallomás) elveszített dimenzióját a modern teológiai etikának újra fel kellene fedezni. A parainézis azért jó, mert ez egyrészt magába foglalja a normatív tartalmat, másrészt világossá teszi, hogy a normatív szabályok feltárása és megtartása egzisztenciális megérintettségből, a hit elbűvölő erejéből származnak.18 AZ ÓSZÖVETSÉGI TÖRVÉNY MARADANDÓ JELENTŐSÉGE Az ószövetségi gondolkodásban a Törvény jele és biztosítéka Jahve hűségének választott népéhez. A Törvény teológiája ráutalt az alapjául szolgáló történelemteológiának: ahogy Jahve kivezeti népét Egyiptomból az ígéret földjére, úgy vezeti népét az eszkatológiai beteljesedés felé is, a bűn bonyodalmai és a történelem katasztrófái ellenére, olykor éppen azokon keresztül. A történelem az istenfélő zsidók számára megélt és átgondolt teofánia, a történelemből tanulták meg, jutottak egyre előrébb a belátásban, hogy valójában ki az Isten.19 Ahogy Isten Úr a történelem fölött, úgy Úr a bűn fölött is.20 A Törvény hatékony emlékezés az egyiptomi rabságból való szabadulásra is: kiemelkedik Isten vezetése, kezdeményezése, nagyvonalúsága. Még az ellenségszeretet parancsa is megfogalmazódik az exodus emléke hátterében.21 A történelemre való emlékezés hat a cselekvés alakítására: Isten a Vezető - így ez az emlékezés megóv a gőgös önelégültségtől. Ahogy a történelemre való emlékezésben kiemelkedik Jahve 17 Schnackenburg, R., Die sittliche Botschaft des Neuen Testaments, 149. 18 Schnackenburg, R., Ethische Argumentationsmethoden und neutestamentliche Aussagen, in: Kertelge, K. (szerk.), Ethik im Neuen Testament, Freiburg 1984, 32-49. 19 Kiv 3,4; 24,16. 20 JANOWSKI, B., Der eine Gott der beiden Testamente. Grundfragen einer biblischen Theologie, in: Zeitschrift für Theologie und Kirche 95 (1998) 1-36. A Tóra Jahve együttlétének kifejeződése. 21 Kiv 23,4-8. 42
