Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 1-2. szám - Gánóczi Sándor: Az ágostonos szeretetteológia méltatása és kritikája
magában nyugvó jósága iránti szeretetből teszi".10 11 Egy szó sem esik arról, hogy a Teremtő előlegezett világszeretetből és kegyelemből teremt. Nem jut szóhoz Bonaventu- ra sem, aki szerint Isten azért teremtett embereket, mert akarta, hogy azok vele együtt szeressenek, hogy önátadásában tevőlegesen részt vegyenek. Az I. Vaticanum pedig azt tanítja, hogy az egy igaz Isten „önmagában és önmagának hála, teljesen boldog"11, tehát nincs ráutalva arra, hogy boldogságához teremtmények járuljanak hozzá. Feltűnő módon a Szentháromság megemlítése az egész szövegben hiányzik. így a gondolat is, hogy a három isteni személy kölcsönös szeretetének köszönhető a világ létezése, és hogy így a Szentháromság a voltaképpeni teremtője. Hogy az I. Vatikanum szándékát helyesen értelmezzük, tudnunk kell, ki ellen fogalmazza meg tanítását. Hegel egyes követői ellen teszi, akik szerint Isten csak az által lesz egyáltalán Isten, hogy világot teremt. A teremtés tehát szükségszerű számára. Marad a kérdés: Nem lehetett volna a tévtant más érvekkel is, mint az „önmagában nyugvó jóság" és az isteni önszeretet érveivel leküzdeni? Nem lett volna hatásosabb a Szentháromság kifelé forduló önátadásából kiindulni, vagyis a szentháromsági caritas-ból és nem pedig valamiféle magányos egy Isten dilectio-jából, amelynek tárgya nem más, mint önnön jósága? Nem lett volna-e ez jó alkalom az ágostoni szeretetteo- lógia két összetevőjét közös nevezőre hozni? 3. SZENTVIKTORl RICHARD ÉS BONA VENTURA 3.1. Richárd Richárd, az 1173-ban elhunyt, Párizsban tanító, skót ágostonos szerzetes érdeme, hogy szabatos formában fogalmazta meg azt a felismerést, hogy Isten egymivolta többségben való egység. Ezért szeretete nem merülhet ki önszeretetben, hanem kölcsönös önátadásban áll. Tehát nem helyes azt mondani, hogy Isten amor vagy dilectio. Csak az az állítás felel meg a valóságnak, hogy Isten caritas, éspedig summa caritas. Ez pedig feltételezi több szerető alany egymáshoz fordulását és önzetlen viszonyát.12 Már ezért sem lehet Isten magányos Ősegy, mint Richárd mondja: nem ülhet „egyedül (...) felségének trónján". Ha boldog, akkor boldogsága együttlétből fakad. Az isteni öröm osztott öröm.13 Ugyanakkor az egymást egymásnak kölcsönösen ajándékozó isteni alanyok teljesen „egyenlők a hatalomban, a bölcsességben, a jóságban és a boldogságban".14 Hogy azonban ez így történhessen, nem élhet Isten mintegy „édes kettesben", hanem szükséges a harmadik, akit a másik kettő közösen szeret. Ha a summa caritas csak két személy között történne, szeretetük elfajulhatna, mint az emberek világában, egy 10 A német szöveg lelőhelye: J. NEUNER-H. ROOS, Der Glaube der Kirche in den Urkunden der Lehrverkündigung, Regensburg 81971, 305. szám, vö. 303-313. 11 A latin eredeti a Denziger-Hünermann 3001-es száma alatt taláható. 12 Lásd a szerző De Trin. III,2 című művét. Kritikai kiadás: G. SÁLÉT, La Trinité, Sources Chrétiennes 63, Paris 1959 (= De Trin.), III,2. 13 Vö. uo. III,6. 14 Uo. III,7. 16
