Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: A bűnbocsánat szentsége a szentségi üdvrendben
vánvaló volt. Még az örményekkel való egyesülés bullája is fontosnak tartja a szentségek között viszony tárgyalását.3 A Tridentinum után háttérbe szorult4 a szentségek közti lényegi összefüggés vizsgálata. De azért arról sem feledkezhetünk meg, hogy az a Tridenti Zsinat, amely kijelentette, hogy 7 szentség van, „nem több és nem kevesebb" (DS 1601), azt is leszögezte, hogy ezek között a szentségek között, az azonosságok mellett vannak különbözőségek. A szentségekről szóló határozat 3. kánonjában ezt olvassuk: „Ha valaki azt állítaná, hogy a hét szentség egymás közt úgy egyenlő, hogy semmilyen szempontból sem különb egyik a másiknál: legyen kiközösítve" (DS 1603). Nyilvánvaló, hogy amikor a zsinat felsorolta a hét szentséget, akkor ezeket nem akarta egyenlővé tenni, hiszen mindegyik szentségnek van valami specifikuma a szentségi üdvrendben. A zsinati atyák ismerték, ha mást nem, a hagyományos megkülönböztetést: különbséget kell tennünk a sacramenta maiora5 (keresztség és eucharisztia) és a sacramenta minora (a többi szentség) között. A szentségek felosztása önmagában is utal a szentségek közti összefüggésekre. Lehetséges tehát, és fölöttébb hasznos is, ha vizsgáljuk a bűnbocsánat szentségének üdvrendi szerepét. Már a II. Vatikáni Zsinati dokumentumai is tárgyalták a szentségek üdvrendi ösz- szefüggését.6 Ezt követően a Nemzetközi Teológiai Bizottság „A kiengesztelődésről és bűnbánatról" szóló dokumentuma (1983) azt is hangsúlyozza, hogy a bűnbocsánat szentségét az egyéb szentségekkel organikus egységben kell tárgyalni.7 II. János Pál pápa Ki- engesztelődés és bűnbánat a mai Egyház küldetésében c. enciklikájában is megfigyelhető az a szemléletmód, amely nem izoláltan, hanem a szentségi üdvrendben tárgyalja a bűnbánat szentségét.8 Az enciMika 27. pontja, a részletes elemzés előtt kijelenti: „a szentségek titokzatos dinamikájában olyan szempont is található, melyet nem emelünk ki kellően: valamennyi sajátos kegyelmén túl jele a bűnbánatnak és a kiengesztelődésnek".9 A keresztség az ősegyházban az a szentség, amely a bűnök bocsánatára szolgált. A megtérés jele, valódi „kiengesztelődés Istennel, mely eltörli az eredeti bűnt, és az embert felveszi a kien- gesztelődöttek nagy családjába."10 A bérmálás a Szentlélek teljességében részesít; még mélyebb egységet hoz létre az Egyház Krisztusban kiengesztelődött közösségével. Az Eucharisztiában jelenvalóvá lesz Krisztus keresztáldozata, amely kiengesztelődést szerzett számunkra. Ezért e szentség lényegéből következik, hogy napjainkban is „forrása az üdvösségnek és a kiengesztelődésnek". A betegek kenetében, az emberi élet eme sajátos helyzetében „valósul meg a legmélyebb kiengesztelődés az Atyával." A 3 DS 1311: 1439. nov. 22, Exsultate Deo kezdetű bulla. Ez a bulla fontos új dokumentum a szentségekről szóló tanításban; az irat nagyrészt Aquinói Tamás egy idevágó munkája alapján lett összeállítva. 4 Nyilvánvaló, hogy régebben is voltak kivételek, mint például F. Dander dogmatikája, amely az általános szentségtanban krisztológiai, ekléziológiai és lelki életi szempontból vizsgálja az egyes szentségek sajátos üdvrendi szerepét, vö. F. Dander, De sacramentis in genere, Oeniponte, 8. old. 5 Vő. CONGAR, Y., Die Idee der sacramenta maiora, in: Concilium 4 (1968) 9-15. 6 A liturgikus konstitúció (SC 5) a szentségek és a húsvéti misztérium viszonyát, a Lumen Gentium (11. p.) pedig a szentségek ekléziológiai vonatkozását tisztázta. Az utóbbi előzménye XII. PIUS, Mystici Corporis c. enciklikája, ahol már ugyanez a szempont megjelenik; vö. in: AAS 35 (1943) 201s; magyar fordítás, SZÍT 1943,16-18. old 7 Vö. a dokumentum III. fejezetének 5. pontja; in: Enchiridion Vaticanum, EDB, Bologna, 9. köt, 325. pont. 8 Reconciliatio et poenitentia (RP), SZÍT, Budapest 1985. 9 RP 27. pont, 69. old. 10 Uo. 70. old. 22