Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs Anzelm: Ladocsi Gáspár: A Jézus Krisztus-jelenség a gnosztikus irodalomban

gnoszticizmus egyik ága kötődött csak a kereszténységhez, és valójában egy ko­rábbi, illetve a keresztény tanítástól füg­getlen szellemi irányzatról van szó, amelynek egyes ágai nemcsak a platóni Timaiosz kozmológiai nézeteit, hanem a keresztény tanokat is erőteljesen felhasz­nálták. Ezek a csoportok a világot teljes mértékben a rossz művének tekintették, ahogy azt a testet is, amelybe, mint bör­tönbe zárva él az emberi lélek. Megkü­lönböztették a legfőbb istenséget azoktól a szellemektől és démonoktól, akik az anyagi világot, mint az alapvetően 'rossz' hordozóját létrehozták. Ezért volt szüksé­gük az 'Ismeretlen Istenről' szóló tanítás­ra, mint ellenpólusra. A rossztól való megváltónak így különleges szerep jut a gnosztikus filozófiában, aki/ami lehet ma­ga a tudás, mitologikus alak, vagy konk­rét emberi személy (akár Jézus Krisztus) [vö. 22-23.]. A gnoszticizmus tehát jóval összetettebb szellemi áramlat, mint vala­mely keresztény elképzelésből kiinduló tévtanítás (vö. eretnekség) és kapcsolatai mind a keleti szinkretizmushoz, a helle­nizmushoz, a manicheizmushoz, mind pedig a zsidó-keresztény fogalomvilág­hoz is kötődnek. A bevezető után a szerző bemutatja, hogy milyen szerepet töltött be Jézus Krisztus a gnosztikus irodalomban (33- 38.), illetve eszmevilágban (39-45.), majd önálló fejezetet szentel Krisztus preeg- zisztenciájának (47-59.). Tudjuk nagyon jól, hogy nem minden gnosztikus szekta beszélt Jézusról mint megváltóról, ha pe­dig igen, álláspontjuk doketista jellegű volt (azaz, hogy Jézus teljesen szellemi természetű lény volt.). Ezzel szemben vi­szont ismert az Egyház meggyőződése a Fiúról, aki az Atyával egylényegű, azaz, hogy a Szentháromság személyei nincse­nek egymásnak alárendelve. Ez egyér­telmű kifejezésre jut a 325-ben megtartott Nikaiai Zsinaton, mindazokkal szemben, akik a szubordinacionizmust vallják. La- docsi professzor behatóan ismerteti az új­platonista filozófia isteni kiáradás elkép­zelésének Krisztus tulajdonságaira való átvetítését és az ennek nyomán felépített különböző gnosztikus szisztémákat (49- 59.). Ebből fakad a megtestesülés képte­lensége, mint az anyaggal, azaz a rossz princípiumával való érintkezés. A meg­váltás, mint már utaltunk rá, nem érint­hette a gnosztikusok szerint az anyagot, mivel annak a sorsa a pusztulás (61-72.). Láthatóak azok a tendenciák a gnózis ta­nításában, amely az általuk hirdetett tit­kos tudás jellegzetességeit Krisztussal kapcsolatosan is előtérbe állítják. így a Jé­zustól származó tanítás a gnosztikus ira­tokban, mint a Tamás-evangéliumban, csak szűk körben hangzik el, mellőzve a nagyszámú hallgatóságot (73-88.). A szerző nemcsak a korai, III-VII. szá­zadi gnosztikus irányzatokat elemzi, de kitekintést ad a középkori hasonló moz­galmakra is (vö. bogumilok). A XX. szá­zad végének és a XXI. század elejének egyes szellemi és vallási áramlatain végig­tekintve, megdöbbenve állapíthatjuk meg a gnosztikus elképzelések újra és újra fel­bukkanó voltát. Ladocsi Gáspár püspök­professzor mértékadó módon mutatja be ennek a sajátos és összetett gondolkodás- módnak a korai történetét, úgy, hogy mindig érzékelteti annak eltérését a kato­likus tanítástól, amelynek Krisztus-képe és megváltásról alkotott felfogása az Egy­ház mindennapi életében, nem rejtett for­rásból, hanem magából Jézus Krisztus tanításából, az általa alapított szentsége­ken keresztül, az Egyház szolgálata által láthatóvá válik. Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem. 198

Next

/
Thumbnails
Contents