Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 3-4. szám - Szentmártoni Mihály SJ: A papi identitás kialakulásának főbb állomásai

hiszi, hogy Istentől kapta papi hivatását, elfogadja azt is, hogy élete értékes. Társadalmi, azaz a szerepek szintjén a választ a környezet adja meg: „Hogyan látnak engem az emberek?" A mai társadalomban a pap képe sokat módosult. Valamikor „jelentős közéleti személyiség" volt, ma viszont sokan peremjelenségnek veszik, akinek nincs jelentős társadalmi szerepe. Végül az identitásnak van egy harmadik vetülete is: „Hogyan látom én saját magamat?" A pap önmegbecsüléséről van szó. Lélektani szinten igen fontos, hogy a pap elfogadja önmagát, mi több, szeresse önmagát! Ennek kifejezője, ha a pap vigyáz egészségére, táplálkozására, külső megjelenésére.

Az első szakasz pozitív kimenetele a „papi mentalitás". Ahhoz, hogy ezt a tételt jobban megértsük, hasznosak lehetnek Erik Erikson pszichológus elemzései a fiatalkori identitászavarokról.

Elkésett identitás. A nyugati, fogyasztói kultúrában igen gyakori jelenség, hogy a fiatal nem tanulja meg, hogy mindennek ára van. Mindent könnyen megkapnak, mindent meg lehet venni, nem tudnak vágyakozni valami után, amit most még nem kaphatnak meg. Megmaradnak a szülői otthon biztonságában, nem sietnek a nősüléssel, nem sietnek az egyetemi tanulmányokkal, nem választanak pályát, stb. Ezeknél nemritkán később, elkésve, elemi erővel kitör a serdülőkori válság és kb. negyven éves korban kezdenek el kamaszként viselkedni. Ezek szoktak a fiatalabbak lázadó vezéreivé válni, akik másokat is rombolásra biztatnak.

Legyen szabad e pontnál megemlíteni egy gyakori hibát a szemináriumi nevelésben: vannak nevelők, elöljárók, lelki vezetők, akik azonnal tökéletes kispapokat akarnak látni a szeminaristákban, ezért nem tűrnek kisebb-nagyobb serdülőkori csínyeket, virtuskodásokat, kilengéseket. Ez talán korábban gyakoribb volt kisszemináriumok- ban, vagy noviciátusokban, amikor még sok hivatásunk volt és igen fiatal növendékeket kellett emberré formálni. Ma idősebb korban kezdődik a szemináriumi képzés, ezért még kevésbé szabad a nevelőnek arra törekednie, hogy mindent ellenőrzés alatt tartson. Az elfojtott serdülőkori kilengési igény szokott később elkésett kamaszkori viselkedés formájában kitörni.

Elhúzódott serdülőkor, a „bajuszos kamaszok", ma gyakran popsztárok, akik már az ötvenen is jóval túl vannak, de akik sohasem váltak felnőtté. Nem kötelezik el magukat semmi mellett, minden csak ideiglenes, keresés, próbálkozás.

Feláldozott serdülőkor. Gyakori eset olyan fiataloknál, akiknek nem volt alkalmuk gyermekkorukat játszva megélni, mert a szülők túl korán valamilyen teljes idő- és erőbefektetést igénylő tevékenységre kényszerítették őket: zene, sport, stb., amiért valamiképpen átugrották a serdülőkort és koravénekké lettek.

Adjuk hozzá még mindehhez a kiscsalád jelenségét, illetve a testvérek hiányát, aminek esetleg a fegyelem elviselésének nehézsége lehet egyik következménye; az apa hiánya is okozhat problémákat, nemcsak elváltak esetében, hanem esetleg az apai szerep hiányáról lehet szó, aminek esetleges következménye a tekintély elfogadásának nehézsége.

Adekvát identitás. Az önazonosság megalapozásának ideális kimenetele az adekvát identitás, amely azt jelenti, hogy a fiatal beépítette személyiségének szerkezetébe a felnőttkor jegyeit: a kitartást, a nagylelkűséget és a célra irányuló viselkedést, és ezáltal képessé válik elkötelezni magát házasságra vagy szerzetesi-papi hivatásra.

178