Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Perendy László: Tatianosz és a keresztény szerzetesség kezdetei
De térbeli szempontból is módosítanunk kell Johannes Quasten idézett kijelentését. Egyiptomtól keletebbre kell mennünk, Indiához közelebb, mégpedig szír, tehát semita és nem kopt környezetbe. Ennek a kulturális és vallási milieunek számos megnyilvánulása, aszketizmusának bizonyos elemei bizarrnak tűnhettek és a Teremtő megvetésének vádját vonhatták magukra Ireneusz és Róma részéről. Egyetlen forrásunk Tatianosz eretnek voltáról azonban valójában Euszebiosz idézett műve. Egyértelmű azonban, hogy ő Nestorius ante Nestorium-ot kiált, mégpedig - ügyesen - Irene- uszra hivatkozva, aki a gnoszticizmus ismeretében a legnagyobb tekintélynek számított. Az Euszebiosz utáni források már nem tekinthetők függetleneknek, tehát valójában nem számos, egymástól független forrásunk van Tatianosz eretnek voltáról, hanem egyetlen, mégpedig igen részrehajló, éppen ezért nyilvánvalóan megbízhatatlan forrás. Euszebiosz egyébként talán azért is támadja Tatianoszt, mert püspökként felügyeleti jogot igényelt magának a szerzetesek felett. Többé-kevésbé ariánus lévén, bizonyára az is bosszantotta, hogy az ilyenfajta közösségek felléptek a hellenizmusban rejlő szekularizáció ellen. Véleményem szerint megkockáztathatjuk azt az állítást, hogy Tatianoszt mint jelenséget nem az „eretnek vagy sem" kérdésének szemszögéből kell értékelnünk. Sokkal inkább azt kell elismernünk, hogy letagadhatatlanul fontos, talán úttörő szerepet játszott a szerzetesi életforma keresztény talajba való átültetésében. Keletről hozott minták alapján tanítványaiból közösséget alakított, amely nagy szerepet játszott a jellegzetes szír lelkiség megformálásában. A Tatianosz által alapított közösség számára a „Megváltó szerinti tökéletesség" mintája Krisztusnak és apostolainak úton levő közössége. Ennek a közösségnek tagjai Isten országának szolgálatában vállalták a celebsz életformát, az ételtől-italtól való megtartóztatást, a mester vezetői tekintélyének elfogadását, valamint Mózes és a próféták sajátos exegézisét, amelyből az evangéliumok nőttek ki. 163
