Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 3-4. szám - Perendy László: Tatianosz és a keresztény szerzetesség kezdetei

kított a hivatalos római egyházzal, legalábbis forrásaink erről próbálnak meggyőzni bennünket.

Mikor történt ez a sajnálatos esemény? Epiphaniosz azt állítja, hogy Tatianosz már 150 környékén szakított a római egyházzal4, de Euszebiosz alapján5 a közgondolkodás 172-t tartja a valószínűbb dátumnak, hiszen Jusztinosz csak 165 tájékán szenvedett vértanúhalált, márpedig éppen Euszebiosz nyomán többen úgy vélik, hogy Tatianosz csak csodált mestere halála után térhetett rossz útra. Tatianosz maga említi, hogy Jusztinosz ellensége, a cinikus populárfilozófus Kreszcensz ellene is áskálódott, de más forrásokból tudjuk, hogy ő maga nem szenvedett vértanúhalált, ellentétben a filozófus mártír más tanítványaival.6

Bizonytalan időpontban tehát, de végül is távozott Rómából és szülőföldjén, talán Szeleukeia Ktesziphonban, a régió központjában iskolát alapított. Rómából való távozását az is indokolhatta, hogy Antoninus Pius halála után sokat romlott a keresztények helyzete, amelyet Jusztinosznak és néhány tanítványának sorsa is illusztrál. Döntésében az is befolyásolhatta, hogy szülőföldje már nem állt római fennhatóság alatt, ráadásul itt valamiféle támogatásra és megértésre bizonyára számíthatott.

Élete hátralevő részéről, továbbá halálának körülményeiről nincsenek forrásaink. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy szülőföldjén is intenzíven tevékenykedett. Erre abból következtethetünk, hogy az általa alapított iskolának hatása letagadhatatlan, elsősorban Szíriában, ezen belül főleg Antiokhiában, sőt Ciliciában és Pisidiában is. Erről a jelentős hatásról ismét Epiphaniosztól értesülünk, aki viszont arról is beszámol, hogy az ő idejében (IV. század vége, V. század eleje) már nem létezett ez az iskola.

Kevés konkrét adat van arra nézve, hogy hatása milyen formában nyilvánult meg, bár valószínűsíthető, hogy nem doktrinális tartalmú művei, hanem elsősorban evangéliumharmóniája, a Diatesszaron révén. Nem tudjuk, hogy ez a mű eredetileg görögül vagy szírül íródott-e. Ha görög volt az eredeti, akkor is biztosra vehető, hogy a szír változat is igen korán megjelent. Az sem elképzelhetetlen, hogy maga Tatianosz fordította le a görög eredetit. Fontosságának ékes bizonyítéka, hogy maga Szír Szent Efrém (f373) írt hozzá kommentárt, bár sokatmondó, hogy szerzőjét nem említi név szerint, talán éppen a szerző eretnekgyanús volta miatt. Küroszi Theodorétosztól pedig arról értesülünk, hogy a Khalkedoni Zsinat (451) után saját egyházmegyéjében 200 példányt gyűjtetett be, tehát igen elterjedt lehetett még az V. században is.

Molly Whittaker, Tatianosz egyik neves fordítója egyébként úgy véli, hogy a Diatesszaron azért maradhatott fenn (legalábbis fordításokban), mert gyakorlati, mégpedig liturgikus haszna volt, másik műve, az Oratio ad Graecos pedig amiatt, mert sok bizonyítékot hozott fel a kereszténység ősi eredete mellett.7 A művek gyakorlati hasznán túl azért is elfogadottabb lehetett Tatianosz szír környezetben, mert a szír kereszténységre mindig is jellemző volt az aszkézisre való törekvés, ezért az „otthoni" közegben Tatianosz enkratizmusa bizonyára nem föltétlenül keltett gyanút és visszatetszést,

4 Panarion, I.,3,46.

5 Krónika, XII.

6 Acta Iustini.

7 M. WHITTAKER (ed.), Tatian: Oratio ad Graecos and Fragments, Oxford 1982, X.

159