Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: A magyar filozófia kezdetei

Teológia 2004. 3-4. szám BOLBERITZ PÁL A magyar filozófia kezdetei Nicolaus Cusanus recepciója Laskói Csókás Monedulatus Péter „De homine" c. művében E tanulmány nem kíván belebocsátkozni abba az időnként fellángoló, akadémikus vitába, mely ama kérdést taglalja, hogy volt-e, van-e magyar filozófia, vagy sem? Né­zetem szerint volt is, van is, s reményeink szerint lesz is magyar filozófia, de sajátos jellegű. Mint ismeretes, a filozófia a végső alapelveket és okokat vizsgáló tudomány. A magyar lélektől nem idegen, hogy a végső kérdéseket kutassa. Ám amint a latin mondások is kifejezik: „primum vivere, deinde philosophari" („először élni kell és utá­na lehet bölcselkedni"), továbbá: „inter arma silent musae" („a fegyverropogás közben hallgatnak a múzsák") - a magyar történelem nem sok alkalmat nyújtott arra, hogy békében és jólétben a bölcselkedő elme átadhassa magát a filozófiai kérdések művelé­sének.1 Mindazonáltal a magyar szerzők által írt filozófiai munkáknak van egy sajátos jellegzetessége: gyakorlati beállítottságúak. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar filozófi­ai szerzők nem értették volna a nagy nyugati gondolkodók eszmefuttatásait. Épp ellenkezőleg: megértették (ha hozzájutottak) és egyszerűen, közérthetően tolmácsol­ták azokat olvasóiknak.1 2 Ugyanakkor a gyakorlatiasságot az olvasók érdeklődése is megkövetelte. Kezdetben a keresztény vallási hitigazságok értelmi alátámasztására szorítkozott a magyar filozófiai eszmélődés (és a vallásosság gyakorlását kívánta szor­galmazni az értelmi meggyőzés erejével), később pedig a szintén gyakorlati erkölcs és jogfilozófiai kérdések tárgyalását részesítette előnybe3, míg a XX. század második felé­1 Erdélyi János, a magyar filozófia történetének első kutatója, a 19. század hatvanas éveiben azt a fájdal­mas megállapítást teszi, hogy „a bölcsészet, mint tudomány, nélkülünk is ott állna, ahol ma áll s lehet, hogy nincs hivatásunk e részben világraszóló szerepet vinni" (Vö. ERDÉLYI JÁNOS, A bölcsészei Magyaror­szágon, Budapest, 1885.) Mindenesetre Erdélyi pesszimisztikus beállítottságával szemben meg kell álla­pítani, hogy a kiegyezés (1867) után bölcseletünk hatalmas lendületet vett. 2 Itt kell megjegyeznünk, hogy a hittudomány (teológia) művelésére vonatkozóan hazánkban ugyanezek a szempontok érvényesek. 3 A magyarországi filozófia általában nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy merőben elméleti kérdésekkel foglalkozzon, hanem megelégedett az ismert és elfogadott nyugati irányzatok ismertetésé­vel és gyakorlati alkalmazásával. Ám ennek okát nem annyira a magyar lélek filozófiai kérdések iránti csekély fogékonyságában kell keresnünk (hiszen erre rácáfol számos - emigrációba szorult - magyar fi­lozófus, szerencsésebb körülmények között kibontakozó munkássága, hanem inkább abban, hogy a magyar - nem világnyelv lévén - honi nyelven íródott magyar filozófiai munkák kiadása csekély hasz­not hozott volna a könyvkiadóknak. Aki merőben spekulatív filozófiai kérdések iránt érdeklődött, mű­105

Next

/
Thumbnails
Contents