Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)

2003 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Rendszerelmélet - ember - vallás

volta. Ez azonban megtévesztő, mivel krízisről ott szokás beszélni, ahol belátható időn belül fordulat várható: akár jobbra, akár rosszabbra. Am ilyen fordulat nincs a láthatáron."126

i. Önkörülírás (Selbsbeschreibung)

A vallás lényegének minden objektív meghatározására irányuló kísérlet (még ha fenomenológiai is) kudarcot vallott.127 Ez részben abból adódik, hogy a „vallás" szó igen eltérő jelenségeket jelöl. Ezek történelmi fejlődésük során is mélyreható átalakulásokon mentek át, amint ezt Luhmann mindenek előtt a keresztények és az egyház példáján igyekszik kimutatni.128 Szent Ágoston De civitatéja mutatja, hogy a vallás kényszerítve érzi magát, hogy eloldódjon a társadalomtól (lösen: eloldani; erlösen: megváltani).129 A szekularizált társadalom, alig érzékelhető átmenetben új problémával szembesíti a vallást: ebben a társadalomban világos lesz, hogy más funkciórendszereknek egyáltalán nincs szükségük a vallásra és a „nem részvételt" nem lehet találóan „bűnnek" nevezni.130 A társadalomtól való eloldódás nyilván továbbra is időszerű, és ehhez továbbra is szükség van a társadalmi rezonanciára. A „New Age" és az antropozófia példája mutatja, hogy a kozmológiák ma is hozzátartoznak a kínálathoz, ám szociokulturális alapjuk eltolódott, s nem különböznek más inklúziós (befogadó) példaképektől.131 - Luhmann Schleiermacher írását: „Beszédek a vallásról: a műveltekhez annak megvetői között", Derrida dekonstrukciója segítségével bírálja: ő ugyanis kimutatja, hogy a szöveg a műveltség és vallás közötti közvetlen kapcsolatot akarja bizonyítani, aminek racionálisan ellenőrzött formája ellentmond a célnak.132 Ha a rendszer csak az önmegfigyelés és önleírás útján tudja önmagát önmagáról tájékoztatni, hogyan lehet akkor bemutatni a leírás viszonyát a leírotthoz? „Hogyan lehet elkerülni, hogy az információt, amelyről a szöveg úgy gondolja, hogy nekünk nyújt, csak mint közlést értjük?"133 Luhmann ebben az összefüggésben ismét felveti a kinyilatkoztatás kérdését (vö. 4. fejezet): „ezt a problémát a monoteista vallások a kinyilatkoztatás kategóriájával oldják meg, illetve fedik el (verdecken). A kinyilatkoztatás Isten kommunikációja, amelyet mint olyant, felismerhetünk. Igényt tart arra, hogy hiteles kommunikáció legyen. Szükségessége direkt a kódból származik, ugyanis annak szükségességéből, hogy a transzcendencia megjelenjen az immanenciában."134

126 Uo. 317.

127 Vö. 320.

128 Vö. 321. és 336. köv.

129 Vö. 323.

130 Vö. uo.

131 Vö. uo. 327.

132 Vö. uo. 328.

133 Uo. 335.

134 Uo. 336.

143