Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Lelkiismeret - jog - törvény
tatáshoz felhatalmazása, úgy köztévedés és pozitív valószínű kétely esetén maga a törvény hatalmazza fel az adott cselekményre. Pl. házasságkötés, gyóntatás. Utalás a hívek autonómiájára, részleges jogra, szabályzatok, melyek a hatóság engedélyével, a törvényhozó döntésével módosíthatók. Elbirtoklás esetén a jóhiszeműségnek mindvégig meg kell maradnia, ellentétben a római jogi regulával, mely szerint mala fides superveniens non nocet. A törvényesség elve (1399. k.). A törvényhozó látja, látnia kell, különben alkalmatlan a hivatalra, hogy mely törvény funkcionál jól, melyik nem, tehát hatályon kívül helyezheti, új jogpolitikai irányvonalat követ: ex integro rendezi a joganyagot. A stratégia megalkotásának kötelezettsége hivatalához tartozik. Hasonlóan a törvény végrehajtója, pl. egy megyéspüspök feladata a végrehajtási koncepció megalkotása és aztán végrehajtása. Minthogy az isteni jog része, fundamentuma a kánoni jognak, függetlenül attól, hogy a kellő formaságok szerint kihirdették-e. így lehet hivatkozni rá, mégha formálisan nincs is a Kódexben. Pl. rota házasság semmisségét kimondta pszichés képtelenség esetén, jóllehet ilyen semmisségi cím nem volt a Kódexben. Sőt, maga az isteni jog tartalma sem mindig világos kellőképpen, lásd impotentia, verum semen. 7. Befejezés Áttekintve azokat a jogintézményeket és törvényes lehetőségeket, melyek egyrészt biztosítják a hívek szabadságát jogaik gyakorlásában, melyek másrészt enyhítik a törvény szigorát és figyelembe veszik a konkrét körülményeket, a hívek lelki javát, megállapíthatjuk, hogy ha törvényesen és kellő hozzáértéssel, megfelelő lelkülettel alkalmazzuk őket, akkor a hívek számára a jogrend nem jelent olyan terhet, mely jelentős lelki- ismereti konfliktusokhoz vezetne, sőt azt kell mondanunk, hogy nemcsak igazságos, hanem méltányos és üdvös is, azaz a maga jellegének megfelelően rugalmasan és hatékonyan szolgálja Isten népe tagjainak felelős, áldozatokra kész tevékenységét. A jogrend az egyházban is az emberi szabadság védelmezője, kifejezője. Jelzi, előírja azokat a cselekedeteket, melyek objektíve megfelelnek a hívő méltóságának, szabadságának. Mivel az egyházi jog tekintélyét és szilárdságát a vallásos erkölccsel való szoros kapcsolata alapozza meg, ezért nem szorítkozik merev, abszolút szabályokra, hanem tág teret ad a sajátos helyi és személyi adottságok messzemenő figyelembevételének. Ha a philosophia ancilla theologiae est, akkor bátran állíthatjuk, hogy a jus canonicum ancilla ecclesiae est. Másként fogalmazva: ha a jog a jó, a méltányos és az üdvös művészete, akkor a jogrend az érett lelkiismeretű törvényhozó, a törvényt alkalmazó hatóság és a törvény címzettje számára a cselekvés zsinórmértéke, a pásztori tevékenység iránymutatója, az igazságosság és a béke záloga. 128
