Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A lelkiismeret kérdése az Ószövetség bibliai hagyományában
Főként a késői sztoicizmusban (Seneca) a pythagóreusok hatására a lelkiismeret visszatekintő szerepe fellazul azáltal, hogy a lelkiismeretben az istenségtől adott felügyelőt látnak (émTpoTTOs, testis), azzal a céllal, hogy az egyed ennek a segítségével, ill. vezetésével a természet szerint éljen, és őt erkölcsi haladásában ösztönözze. A lelkiismeret elsődleges feladata ugyan, hogy az emberben élő kritikus fórumként a megtörténteket megítélje, de ez a szemléletmód már előkészíti a lelkiismeret az embert vezető szerepét. A LELKIISMERET AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN Az Újszövetség ismeri és használja a cmveiSíjCTis kifejezést.2 Elsősorban Pál apostol leveleiben találunk a lelkiismeretre vonatkozó utalásokat. Pálnál a ouvetSriais antropológiai fogalom, de nem áll az Apostol emberről szóló tanításának középpontjában. A (TweiSTiuis semleges fórum, amely visszatekintőleg a magatartást ítéli meg. Mint ítélkező fórum nem helyettesíti azonban Isten ítéletét, ennek alárendelt, és nem cserélhető fel „Isten hangjával". A páll teológiában a hit valamennyi összefüggésével a lelkiismeret előtt áll. A többi újszövetségi írásokban (ApCsel, 1-2 Tim, Zsid, lPét) a ctuveiSticti? jelentése továbbfejlődik, és jelzőkkel gyarapodik („jó, tiszta, rossz" lelkiismeret). Összességében elmondható, hogy ezekben a szövegekben a lelkiismeret Isten üdvösségre szolgáló adománya az esendő emberi egzisztenciának, és a crwei8r|ais fogalmát az eszkatologikus üdvösség horizontjára helyezik. A SZÍV (3b) ANTROPOLÓGIAI FOGALMA AZ ÓSZÖVETSÉGBEN Az Ószövetség nem a filozófia általunk ismert antropológiai fogalmaival írja le az embert, és az emberi személyt sem a modern pszichológia analíziséből szerzett ismeretek fényében ábrázolja. A bibliai hagyomány mégis arról tanúskodik, hogy Izraelben, egy más antropológiai felfogás keretében ugyan, de jól ismerték az emberi valóság többrétegűségét3, amelynek megnyilvánulásait a Szentírás lapjai elsősorban személyek cselekedeteiben, vívódásában mutatják be rendkívül életteljesen és plasztikusan. 2 MAURER, Ch„ art. awoiSa ThWBNT VII., 897-918, 912,38-918,35; HOPPE, R., art. Gewissen NBL I., kol. 836-839, 837-839 (111.); ECKSTEIN, H. ]., Dér Begriff Syneidesis bei Paulus, WUNT 2/10, Tübingen 1983; SCHNACKENBURG, R., Die sittliche Botschaft des Neuen Testment, II., HThK,S,2, Freiburg i. Bg 1988, 48- 58; WOLTER, M., art., Gewissen II. Neues Testament, TRE XIII., 213-218; WALL, R. W., art., Conscience, ABD I., 1128-1130,1129-1130. 3 KÖHLER, L., Theologie des Altén Testaments, Tubingen 1935,19664,121-135; EICHRODT, Das Menschenverstandnis des Altén Testaments, (AThANT 4) Zürich 19472; PIDOUX, G., L'homme dans L'Ancient Testament, Cahiers Théologiques 32., 1953. 12
