Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
Érdekes, hogy az iratban még két helyen van említve a lelkiismeret, éspedig a szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal kapcsolatban. Ez azonban könnyen megmagyarázható, ha megfontoljuk, hogy a levél üldözött keresztényeknek Íródott. A szerző hangsúlyozza, hogy az igazságtalan vádakkal szemben a kereszténynek joga van védekezni - sőt minden hittel kapcsolatos kérdésre készséggel kell válaszolnia -, de ezt „szelídséggel és félelemmel, jó lelkiismerettel" kell tennie (lPét 3,16). Sokatmondó, hogy a „jó lelkiismeret" szerinti cselekvéshez ezen irat szerint is szükséges Isten segítsége: „Mert kegyelem az, ha valaki Isten iránti lelkiismeretességből igazságtalanul szenvedve tűri a viszontagságokat" (lPét 2,19). Összegzés 1. A ouveí8r|cn.s főnév újszövetségi használata nem egységes, hiszen különféle jelentésárnyalatok figyelhetőek meg: általános ítélőképesség; bűntudat; személyes tetteket kritikusan felügyelő és ellenőrző belső szerv; olyan tudatállapot, amely az Isten által megszabott normák teljesítéséből vagy semmibevételéből fakad. A főnév néha jelentésben olyannyira közel kerül a „szív" és az „értelem" szavakhoz, hogy azok szinonimájának lehet tekinteni. 2. A hellenizmus irataiban, sőt a hellenista zsidóság irodalmában is, a cruveí8r|cris elsősorban a bűnös tetteket utólagosan bíráló hang, azaz vádló és ítélő feladatot lát el. A suneivdhsi" vádló szerepe az Újszövetségben is megjelenik, főképp Pál apostol leveleiben. Ám az is megfigyelhető, hogy a lelkiismeret tevékenysége egyáltalán nem merül ki a vádban. Pál egyértelműen állítja: még a többségében bűnös pogányok között is előfordulhat, hogy a lelkiismeret nemcsak vádolja őket, hanem védelmükre kel (vö. Róm 2,14-16). A keresztényeket illetően még inkább a pozitív szemlélet a meghatározó: bár az ő lelkiismeretük is „beszennyeződhet" (lKor 8,7), de ez nem szükségszerű. Mivel a megigazulás következtében a hívő megszabadult attól a belső meghasonlottságtól, amely a bűnnek való alávetettség következménye, a lelkiismeret felügyelete számára már nem kínos teher, hanem valódi és hatékony ösztönzés Isten akaratának teljesítésére. A későbbi újszövetségi iratokban még inkább a tetteket megelőző és irányító lelkiismeret kerül az előtérbe, amely - a megváltás gyümölcseként elnyert jóra való hajlam következtében - alapvetően „jó lelkiismeret". Bár az újszövetségi könyvek szerzői is tudatában vannak a bűnnek, amelytől a keresztények sem mentesek, a fő hangsúlyt mégsem az ítéletre teszik, hanem a megváltást és a megváltásból adódó nagy lehetőséget hirdetik: a hívő kereszténynek megvan a lehetősége arra, hogy tiszta lelkiismerettel szolgálja az élő Istent. ígéretről lenne szó, amelyet a keresztséget felvevők a szertartás előtt tettek, s amelyben ünnepélyesen elkötelezték magukat az Isten akarata szerinti életre (Vö. Schlier, H., E iné Adhortatio aus Rom. Die Bot- schaft des ersten Petrusbriefes, in Das Ende dér Zeit, Freiburg 1971,280; Brox, N., Dér erste Petrusbrief, Zürich 19893,178). Ez a magyarázat azonban túlbonyolítja a szöveget. 117
