Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)

2003 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: A liturgikus szentségtan Szent Ambrus katekézisében

dúlva, a „lex orandi" alapelv alapján fejtette ki a szentség teológiáját.37 A második évezredben a teológusok a szentségre vonatkozó hitigazságokat a fogalmi gondolkodás segítségével értelmezték és magyarázták (a lex credendi alapelv). Az első módszer a kiindulópont és a követett módszerből következően dinamikus módon állítja elénk az Eu- charisztiát, mint a keresztény élet csúcsát és forrását. A második módszer tárgyalása sajnálatos módon leszűkült a szentséggel kapcsolatos két nagy vitatott elméleti jellegű hitigazság kifejtésére. A teológiai kézikönyvekből úgy tűnik, hogy a teológusokat csak a valóságos jelenlét és a szentmise áldozat jellegének kérdése érdekelte. A két sokat vitatott kérdés önmagában való elemzése a szentség statikus szemléletmódjához vezetett. Az egyházatyák müsztagogikus katekéziseinek elemzése segíthet bennünket abban, hogy hűségesen ragaszkodva az egyház kikristályosodott hitigazságaihoz, visszatérjünk a szentség dinamikus szemléletéhez. így megérthetjük azt, hogy az Eucharisztia megünneplése egyetlen aktus, de mégis ezt a gazdag tartalmú misztériumot különböző szempontok alapján közelíthetjük meg. A megközelítés kiindulópontja a valóság: az egyház liturgiája, amelynek megértésében elsősorban a bibliai és liturgikus alapfogalmakat kell előnybe részesítenünk.38 Ez a módszer nem mond ellent a Tridenti Zsinat megfogalmazásainak, és közelebb áll a keresztény ember liturgiában megélt hitéhez. Ez a szemléletmód is vallja a valóságos jelenlét és a szentmise áldozat jellegét, de nem a skolasztikus filozófiai fogalmakkal akarja kifejezni. Ezt a biblikus-liturgikus eucharisz- tia-tant a következőképpen lehet röviden összefoglalni:- Az Eucharisztia hálaadás az Atyának, azaz áldásmondás (berakah), amellyel kifejezi az egyház háláját Isten minden jótéteményéért, különösen azért, hogy Krisztus legyőzte a halált, és feltámadása által megadta azt az életet, amelyben Krisztus testének és vérének vétele által részesülünk.- Az Eucharisztia a megfeszített és feltámadt Krisztusra való emlékezés (anamnézis), vagyis Krisztus egyszer s mindenkorra végbevitt, s az egész emberiségért mindig eredményes áldozatának élő és hatékony jele.- Mindez a teremtő Lélek segítségül hívása és közreműködése által történik (epiklé- zis).- Az ekkléziológiai szempontra is gondolnunk kell, hiszen az egy kenyérből és egy kehelyből való részesedés jelzi és meg is valósítja a részesedők egységét Krisztussal és mindazokkal, akik bárhol és bármikor részesednek benne.- Az Eucharisztia, mint Isten országának lakomája az örök élet záloga és elővételezett formája. A mannánál is fönségesebb adomány. Mert a manna testet táplált, és akik ették meghaltak. „Aki eszi ezt a testet, annak bűnei megbocsáttatnak és nem hal meg örökké" (IV, 5,24).

37 Figyelemre méltó, hogy az első évszázadokban - a krisztológiai és szentháromságtani vitákból egyébként jól ismert - fogalmi gondolkodás közvetlenül nem jelent meg a szentségekről szóló tanításban.

38 A közelmúltban már születtek ilyen művek: Camine di Sante, L'Eucaristia terra di benedizione, EDB Bologna 1987 (biblikus fogalmakból kiindulva magyarázza az Eucharisztiát); Giraudo, C, Eucaristia per la Chie- sa. Prospettive teologiche sull'eucaristia a partire dalia „lex orandi" (a szerző az eucharisztikus imádságokból kiindulva foglalja össze az Eucharisztia teológiáját).

99