Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Cusanus, az egység filozófusa
valójában. így az Istenről kialakítandó „pozitív" tudást illetően elménk az ignoranda (nem tudás) állapotában van. Ám ez az ignoranda Cusanusnál nem azonos azzal a nem-tudással (lat. nesdentia), ami azt fejezné ki, hogy nincs közünk Isten megismerésének kérdéséhez. Inkább arra utal itt szerzőnk, hogy nem lehet empirikus ismeretünk egy olyan témára vonatkozóan, amely a véges és végtelen valóság találkozási pontját tárja föl, hiszen e „tárgy" nem a tapasztalás sajátos tárgya. A probléma valójában az az Isten-megismerés tárgykörében, hogy képes-e a véges emberi elme Isten végtelenségét szellemileg megragadni. Ám Cusanus szerint elménk nem mondhat le eme törekvésről. Folyvást újra meg újra neki kell lendülnie az isteni végtelenség és transzcendencia megismerésének abban a biztos tudatban, hogy „fölismerni" ugyan képes, de „kiismerni" már nem tudja Isten létét és lényegét.5 íme Cusanus híres művének címe is e problémakörre utal: Docta ignorantia (tudós tudatlanság) - pontosabban a „docta" szó nem feltétlenül „tudós", hanem „tanult", „kiképzett", „folyvást tanuló" jelentéssel is fordítható, ami - nézetünk szerint - jobban kifejezi Cusanus eredeti szándékát. Jóllehet - úgy tűnik- Cusanus a „negatív teológia" szemléletét követi, mégsem mondhatjuk, hogy elfordul az „affirmatív teológiá"-tól, amely pozitív állítások formájában igyekszik kifejezni Isten lényegét. Maga a „coincidentia oppositorum" fogalma pozitív állítás Isten lényegi természetéről. Sőt Cusanus - későbbi műveiben - továbbhalad a pozitív állítások útján, amikor a „De possest" c. művében a „posse" és az „est", vagyis a lehetséges és tényleges lét egybeeséséről beszél Istenben. Ezzel nem azt kívánja mondani, hogy Istenben - aki a szenttamási értelemben - a színtiszta ténylegesség (actus purus), valamiféle tökéletlenséget és hiányt hordozó képességiség lenne. Ellenkezőleg, a „possest" kifejezés po- zitíve épp azt kívánja érzékeltetni, hogy Istenben minden teremtményi tökéletesség (így a lehetőségi és a képességi lét is) hiánytalanul megvan, de nem a tökéletlensége, hanem a tökéletessége szerint. Hasonlóképpen a „De non aliud" c. kései művében is pozitív állítással hangsúlyozza, hogy Isten lényege az, hogy O „nem más" (non aliud), vagyis a negatív kifejezés pozitív tartalmat hordoz. A „nem-másság" ugyanis valójában egységet, önazonosságot jelent, s így Isten mint megelőző és metafizikai értelemben vett valóság, transzcendentális lehetőségi feltétele minden függőségi és részesedett értelemben szemlélt teremtényi tökéletlen egységnek és azonosságnak. Nem kétséges, hogy mind a negatív, mind a pozitív-affirmatív teológiának vannak előnyei és hátrányai. Az állító teológia - szinte a végtelenségig való fokozással ugyan (per viam eminentiae) - az emberi személyben (mint Isten képmásában) föllelhető erényes tulajdonságokat „vetíti ki" Istenre, ám ilyenkor - nyelvünk tökéletlensége miatt - fönnáll a helytelen projekció és antropomorfizmus veszélye. A negatív teológia viszont helyesen mutat rá arra, hogy a fogalmaink által jelölt tartalmak tökéletlenek, és nem képesek Isten létét és lényegét adekvát módon megvilágítani, ugyanakkor Isten transzcendenciáját oly mértékben eltúlozhatja, hogy könnyen azt a látszatot kelti, mintha Istennek és a világnak semmi köze nem lenne egymáshoz. Cusanus nagysága itt is megnyilvánul, amikor a pozitív és negatív teológiát meghaladó ún. copulatív teológiát ajánlja, s mint az egység fi5 Szerző megjegyzése: Ha Cusanus e problémát az arisztotelészi-szenttamási potentia-actus tan összefüggésében vizsgálta volna, egyszerűbben is megoldhatta volna a kérdést: szellemi értelmünk „képes- ségileg" a végtelen megismerésére van „betájolva", ugyanakkor „ténylegesen" nem tudja kimeríteni azt. Teológiai megvilágításban azért, mert az ember egyik oldalról nézve Isten képmása, más oldalról nézve viszont teremtett szellem, ami működésében az anyagi testhez van kötve. 3
