Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)

2002 / 1-2. szám - Erdő Péter: A II. Vatikáni Zsinat "Christus Dominus" kezdetű határozatának hatása az egyházi jog fejlődésére

Teológia 2002. 1-2. szám ERDŐ PÉTER A II. Vatikáni Zsinat „Christus Dominus" kezdetű határozatának hatása az egyházi jog fejlődésére I. A DOKUMENTUM ELŐTÖRTÉNETE A II. Vatikáni Zsinat Christus Dominus kezdetű határozata hivatalos címe szerint a püspököknek az Egyházban betöltött lelkipásztori feladatáról szól (Decretum de pastorali Episcoporum munere in Ecclesia). Ez a téma magyarázza a dokumentum megszületésének sajátos történetét. Az okmány ugyanis úgy jött létre, hogy a lelkipásztorkodásról szóló szövegtervezetet1 bedolgozták a püspökökről és az egyházmegyék kormányzásáról szóló másik szövegtervezetbe2. Az okmány előkészítése azok szerint a szabályok szerint történt, amelyeket a zsinati munkák összehangolására létrehozott bizottság fogalmazott meg. Ez a bizottság a püspökökről és az egyházmegyék vezetéséről szóló tervezet első vitája (1963. november 5-15.) után azt a feladatot adta ugyanazon év november 29-én kelt levelében a dokumentumot szerkesztő bizottságnak, hogy rövidítsék a tervezetet, és így feleljenek meg a zsinat lelkipásztori célkitűzésének. Megkívánta a levél azt is,« hogy azoknak a témáknak a konkretizálását, amelyek főként jogi jellegűek, halaszszák az Egyházi Törvénykönyv átdolgozásának idejére3. A dolog természetéből fakadt, hogy a püspökök egyházi funkciójáról csakis az Egyházról magáról szóló teológiai tanítással összefüggésben lehetett szólni és rendelkezni. Amit az Egyházról szóló hittani rendel­kezés szövegtervezetének II. fejezete az egyházi hierarchia szerkezetéről, főként pedig a püspöki tisztségről megállapított, ebben az okmányban kellett a gyakorlati alkalmazás számára pontosabban meghatározni. Ha tehát a püspökök testületének lényege és a pá­pai primátushoz való viszonya az előbbi okmányban világos teológiai megfogalmazást nyert, itt már ennek alapján a püspökök kötelességeiről és jogairól, csoportos tevékeny­ségükről, konferenciáikról, a Római Kúriához való viszonyukról kellett szólni. Az 1963 novemberében elhangzott felszólalások középpontjában annak szorgalmazása állt, ! Vö.: Vaticanum secundum. Band II1/2: Die dritte Konzilsperiode. Die Verhandlungen, Hrsg. MÜLLER, O., - BECKER, W.,- GÜLDEN, ]., Leipzig, 1967, 336. 2 Vö. pi. Vaticanum secundum. Band II: Die zweite Konzilsperiode, Hrsg. MÜLLER, O., - BECKER, W., - GÜLDEN, J., Leipzig, 1965, 46,163 kk., 435-514. 3 VEUILLOT, P, Relatio Uber das Schema „Über das Hirtenamt dér Bischöfe in der Kirche", in Vaticanum secun­dum. Band 111/2: Die dritte Konzilsperiode 333. 29

Next

/
Thumbnails
Contents