Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: Az Eucharisztia az évközi idő áldozás utáni könyörgéseiben
tét, az égit és a szentet jelölik. Az Istentől eredő adományok jellegzetes kifejezése. Alkalmas arra is, hogy a térben és az időben élő ember számára a teret és az időt meghaladó örökkévalóságra utaljon. Nyilvánvaló, hogy az eucharisztikus táplálék másságát akarja így kifejezni a liturgia, de nem csupán egy egyszerű jelzőről van szó. Jó példa erre az évközi idő második vasárnapja, ahol áldozás után hálát adunk Istennek a „meny- nyei kenyérért". A kenyér önmagában egy konkrét dolog, statikus valóság. A mennyei jelző dinamikus és szakrális jelentést ad ennek a teremtett dolognak. A jelző arra emlékeztet bennünket, hogy ez a „konszekrált kenyér" égből jövő, Istentől származó, sőt az Isten Fiát magában hordozó kenyér. A melléknevek közül a „divinus" és a „sacra" fordul elő jelzőként. Nyilvánvaló, hogy e két melléknévnek a jelentése megegyezik a „caelestis" szó jelentésével. Valószínűsíthetjük, hogy inkább csak a változatosság kedvéért szerepel ez a két jelző a „mennyei" jelző mellett. Az évközi idő 13., 17. és 34. vasárnapján (vö.: divina quam obtulimus et sumpsimus hostia; sumpsimus divinum sacramentum; divina participatione gaudere) az „isteni" jelző mint szinonima helyettesíti a mennyei jelzőt, de az is nyilvánvaló, hogy a „szent" szó mint jelző, ennek a lelki tápláléknak a másságára, illetve mennyei, isteni eredetére utal (vö. 11. vas.: sumpta sacra communio; 12. vas.: sacri corporis et sanguinis; 28. vas.: corporis et sanguinis sacrosancti; 32. vas.: sacro munere vegetati, 33. vas.: sacri dona mysterii). Figyelemre méltó a „medicinalis" (gyógyító) jelző is. Az 10. vasárnap könyörgésében szerepel ez a jelző, amely emlékeztet bennünket a szentáldozás gyógyító kegyelmére, illetve a szentáldozás bűnbocsátó hatására: „Irgalmas Istenünk, a szentáldozás gyógyító kegyelme szabadítson meg bűneinktől, és vezessen el minket a jóra". Érthető módon, az adventi és a nagyböjti időben még gyakrabban szerepel ez a tanítás. Már az evangéliumokban, Jézus szavaiban is megtaláljuk az utalásokat az Eucharisztia bűntől tisztító hatására. Ez a hatás ott van Máté evangéliumában, az Eucharisztiát megalapító igékben, a borral kapcsolatban: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amelyet sokakért kiontok a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28). A szentmise áldozat jellegéből is következik az Eucharisztia bűnbocsátó hatása. Az egyházatyák írásai és a liturgikus szövegek is arról tanúskodnak, hogy az Egyház hitében kezdettől fogva jelen volt az a meggyőződés, hogy a szentáldozásnak van bűnbocsátó hatása. A tridenti zsinat tételesen is megfogalmazta ezt a hitigazságot (vö.: DS 1638,1753,1743). A „remédium" (orvosság, gyógyulás) főnév a 21. vasárnapon szintén erre a kegyelmi hatásra utal. Ugyanezzel a szóval, illetve kegyelmi hatással találkozunk abban az imádságban, amelyet a miséző pap a purificatio közben mond (quod ore sumpsimus... fiat nobis remédium sempitérnum). A pap áldozás előtt csendes imádsága, más szóval (ad medélam percipiéndam) ugyan, de szintén az Eucharisztia gyógyító vonatkozását tanítja. 5. A POSTCOMMUNIO EUCHARISZTIKUS VONATKOZÁSÚ IGÉI a. A postcommunio igéi gyakoriságuk szerint: pascere 5 reficere 4 capere 4 vegatere 3 satiare 2 21
