Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Laurinyecz Mihály: A vértanúság és a keresztség kapcsolata
tétől a 3. századig tartott. A bűn tartós hatalmának tapasztalata, a bűnbánat hatékonyságának kételye miatt látott az ember nagy lehetőséget a vértanúságban, amely a ke- resztség kegyelmét megújította, és a bűnbánatot tökéletessé tette. Ez a szempont kapcsolja össze a keresztség és a bűnbánat lelkiségét a vértanúsággal, és ezt annál inkább, minél erősebben hat a vértanúság ereje nemcsak a vértanúra magára, hanem keresztény társaira is. Amikor a vértanúságnak ez a jelentése tökéletes teljességre jut, merül föl az a kérdés is, vajon a vértanúság ilyen lelkisége már a Konstantin előtti kor ikonográfián nyomot hagyott? Már a 2. század elején kezd önállósulni a vértanúság fogalma. A mártírhalál nem csupán tanúságtevő feladat ellátását jelenti, hanem értéket is magán hordoz, mivel a vértanút bizonyossággal viszi az Istenhez. A vértanúságban teljesedik be a keresztény hitvallás, a keresztség és a megtérés kereszténnyé válásában mindjárt a kezdetekben hozzákapcsolódik és feloldja, megszünteti, ami a kezdetek tisztaságát az eltelt időben bűnnel és tökéletlenséggel zavarossá tette. Különböző jelentés alapján alakult ki a vértanúság ilyen értelmezése, mint második keresztségé. Még laza kapcsolat van a kettő között Jusztinosz Dialógusában, ószövetségi prófétai szavakba fűzve. Jusztinosz össze- *■ hasonlítja a zsidók testi körülmetélkedését, mely keményszívűségüket nem szüntette meg, az apostolok tanítása általi második körülmetéléssel, mely a szívet úgy elszakítja minden bűntől, hogy öröm a kereszténynek, hogy „a halálba menjen a dicsőséges szikla nevéért; mily élő víz fakad az ilyenek szívéből, akik a világmindenség Atyját általa szeretik, és menynyire itatja, szomját oltja azoknak, akik az élet vizét akarják inni"6. Fontosabb azonban később Szárdeszi Meliton töredékben fennmaradt írása a keresztségről, melyben a Krisztus akaratából vállalt szenvedés a keresztséggel egyenlő dolog7. Hermász figyelmeztet mindenkit, aki szenvedett, hogy boldogan adjanak hálát a szenvedésért, mert szenvedésük által bocsánatot nyernek bűneiktől. A kapcsolat, mely kettőjük között fönnáll, joggal nevezhető túl egyszerűsítettnek. Aki Istenért elviseli a vértanúságot, nagy feladatot teljesített, az elegendő lesz számára ahhoz, hogy a bűneit, melyek amúgy igen nagyok, eltörölje8. Mialatt a bűnökre csak egyszeri bocsánat adatott, a vértanúság törleszti a visz- szaeső bűnöket9. A vértanúság ugyancsak jóváteszi a hittagadás bűnét is10. H. von Cam- penhausennek igaza van, amikor arra mutat rá, hogy a vértanúság értékelése, amiről Hermász írásában beszél, vagy az az értelmezés, ami Polikárp leveleiben, vagy a Lyoni mártírok írásában, vagy Ignác leveleiben található, nem hasonlíthatók össze. Hermász a vértanúságot teljes mértékben bűnbánati prédikációban használja föl. Boldogan cseréli föl vele a bűnbánatot, amely egyébként túlságosan könnyű lenne és nem lenne így értékálló. A vértanúság olyan különleges teljesítmény, hogy az a vértanúkat minden más keresztény fölé emeli, és számukra a mennyben tiszteletbeli helyet biztosít11. Hermász által jelentőssé vált tehát a bűnbocsánat és a vértanúság kapcsolata. O a mindennapok kereszténységéről és kora átlagkereszténységéről írt, a szokványkeresztényeket pedig, 6 Dialógus 114,4 231. old. köv. Goodspeed. 7 12. töredék 9,418. Ottó. 8 Sim. 9,28,6 [GCS 97,1/5 Whitaker2]. 9 Vö. HELLANNS, W., Wertschatzung 11. old. és köv. 1(1 Vö. Euszébiosz, Hist. Led. 5,l,25köv. [GCS 2,1,410,28-412,9 Schwartz], 11 Vis. 3,1,9 [GCS 8,23-9,3 Whittaker], 176 f
