Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A pátriárkák történetisége a modern biblikus kutatás tükrében

lik a kutatók. A forma- és hagyomány történeti iskola pl. sohasem tekintette a Genezis elbeszéléseit történeti beszámolóknak vagy a pátriárkák biográfiájának. Képviselői tisztában voltak a hagyományozó nemzedékek értelmező tevékenységével, vagy a monda természetéből következő változtatással, mégis azt tartották, hogy vannak bennük autentikus történeti elemek, amelyeknek segítségével rekonstruálni lehet a Kr. e. 2. évezred viszonyait, ill. a hagyomány folyamatát.

Napjainkig tartja magát a meggyőződés, hogy a szájhagyomány megbízható, azaz lényeges változtatás nélkül képes nemzedékeken át továbbadni az öröklött hagyomány anyagot. A bibliai szájhagyomány esetében gyakran hivatkoznak az ókori népek fejlett emlékezőtehetségére, amelyet a memorizálás korabeli életben betöltött szerepével és hosszú ideig szájhagyományban őrzött ókori irodalmi művekre való utalásokkal támasztanak alá.

A mai folklór-kutatás viszont fokozottabban kételkedik abban, hogy a szóbeli hagyományozás alkalmas lenne hosszabb ideig emlékeket változtatás nélkül megőrizni. Főként afrikai népek körében folytatott kutatómunka eredményei látszanak igazolni ezt a feltevést. Afrika különböző területein élő törzsek szóbeli hagyományozásból eredő történeti emlékei azt igazolják, hogy a szájhagyomány hűsége és megbízhatósága csak korlátozott időtávra szorítkozik (kb. 150-200 év).79 Kérdés azonban, hogy ezekből az esetekből mennyiben lehet a más szociológiai és történeti környezetben keletkezett bibliai szájhagyományra érvényes következtetéseket levonni.

További megfigyelés az is, hogy a szájhagyománynak kifejezetten lényege a változtatás. A változatok nem egy eredeti elbeszélés romlásai, hanem minden előadás egyúttal változat, és minden változat eredeti. Ezért a változatokból nem lehet egy kiindulást jelentő őstípusra következtetni. Ezenfelül a szóbeli hagyományozás jellemzője, hogy az elbeszélők saját koruk történeti és társadalmi viszonyait vetítik vissza az elbeszélt eseményekbe, amely lehetetlenné teszi, de legalábbis megnehezíti az eredeti történeti viszonyok, és a szóbeli hagyományozás folyamatának rekonstrukcióját is. A bibliai szájhagyomány megbízhatóságával kapcsolatban két megjegyzést kell tennünk. A historicitás kérdésében általában mindig csak a bibliai elbeszélőt veszik figyelembe, míg a jogi hagyomány teljesen háttérben marad. Meglepő ugyanis, hogy a hagyomány éppen a jogi tradíció tekintetében mutat rendkívüli stabilitást, és ezt a tényt is mérlegelni kellene. Fokozottabban kellene megvizsgálni azt is, hogy milyen jelentősége és szerepe van a szájhagyománynak Izraelben. Csak ennek a körülménynek ismeretében lehet dönteni a bibliai hagyomány megbízhatóságának kérdésében.

A mondával és a szájhagyománnyal kapcsolatban fentebb felvetett nehézségeket az egyes kutatók nem azonos mértékben ítélik meg, és a biblikusok között a monda eddig kidolgozott magyarázatát továbbra is sokan képviselik. Tehát egyetértésről, vagy arról, hogy az új felismerésekből egy más, általánosan elfogadott modell alakult volna ki, nem beszélhetünk. Annyi bizonyos, hogy a Pentateuchus-hagyomány az írásbeliséget megelőző folyamatának olyan mérvű rekonstruálásra, mint M. Noth, ma senki sem vállalkozik. A bizonytalanságok sok kutatót inkább a bibliai elbeszélések szövegének kizárólag irodalomtörténeti vagy szinkronikus kutatására indítanak80.

79 A témáról részletesebben lásd KIRKPATRICK, E G., The Old Testament and Folklore Study, 101-112. old.

80 Napjaink kutatásának kiváló összefoglalását különös tekintettel a szájhagyománnyal kapcsolatos álláspontra lásd WAHL, H. M., Die Jakobserzählungen, 43-62. old.

81