Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A vallási pluralizmus
szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget. Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de - nem az isteni kegyelem nélkül - iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház, és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen" (GS 16).24 A zsinat az ember misztériumával kapcsolatban, a Gaudium et spes 22. cikkelyében, talán az egyik legszebb megállapítást tette azok üdvösségével kapcsolatban, akik valami okból kifolyólag nem találkoztak a kereszténységgel. Tágas krisztológiai, szótério- lógiai és pneumatológiai értelmezésével, amit a keresztényekről mond, azt kiterjeszti minden jóakaratú emberre: „Mindez (az üdvösség) nemcsak a krisztushívőkre érvényes, hanem miden jóakaratú emberre is, akiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem. Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik az isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz."25 A II. Vatikáni Zsinat egyik döntő nyilatkozata, a Dignitatis humanae (1965), a vallás- szabadságról szól. Modern korunk tapasztalata és kérdése, hogy a keresztényeknek miképpen kell viselkedni olyan hívőkkel, akik más vallási hagyományhoz tartoznak, és a társadalomban hitük szabad kinyilvánítását igénylik. A II. Vatikáni Zsinat nyíltan elismerte a vallásszabadság alapvető jogát: „A zsinat kijelenti, hogy az emberi személynek joga van a vallásszabadsághoz. Ez a szabadság abban áll, hogy minden embernek mentesnek kell lennie a kényszertől akár egyesek, akár csoportok, vagy bárminemű emberi hatalom részéről, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, és ne akadályozzák abban, hogy jogos határok közt lelkiismerete szerint cselekedjék akár magánéletében, akár a nyilvánosság előtt, akár egymagában, akár másokkal társulva. Kijelenti továbbá a zsinat, hogy a vallásszabadsághoz való jog az emberi személy méltóságán alapszik, amint ez a méltóság mind az Isten kinyilatkoztatott szavából, mind pedig magából az észből megismerhető." (DH 2) A vallásszabadság nemcsak az egyénekre, hanem a csoportokra is értendő: „Hacsak nem veszélyeztetik a közrend jogos követelményeit, a közösségeket joggal megilleti az a kiváltság, hogy saját szabályaik szerint igazgassák magukat, nyilvános tiszteletet mutassanak be az isteni fönségnek, s tagjaikat a vallásos élet gyakorlásában segítsék..., s hogy szabadon tarthassanak összejöveteleket..." (DH 4) 4. Pápai megnyilatkozások a nem keresztény vallásokról Jelentős dokumentumnak számít az 1974-es püspöki szinódust követő apostoli exhortáció, az Evangelii nuntiandi (1975)26 a modern világ evangelizálásáról. Az evange24 Lumen gentium 16, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása, SZÍT, Budapest 1986, 52. 25 Gaudium et spes, 22 in A II. Vatikáni Zsinat tanítása, SZÍT, Budapest 1986, 458. A latin szöveg: „paschali mysterio consocientur". 26 VI. PÁL, Evangelii nuntiandi, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása, SZÍT, Budapest 1986, 511-546. 47
