Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: Az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége
kintették, a „bocsásd meg a vétkeinket" kérés és az imádság utáni embolizmus alapján („Szabadíts, meg kérünk, Urunk, minden gonosztól..."). A Miatyánk elimádkozása kezdettől fogva hozzátartozott az áldozási szertartáshoz, s ebben a jelenlévők kérik bűneik bocsánatát, s maguk is megbocsátanak az ellenük vétőknek. A Miatyánk elmondása az áldozás előtt utal Krisztus felhívására: „Ha ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és eszedbe jut, hogy embertársadnak panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, azután térj vissza, és ajánld fel ajándékodat" (Mt 5,23-24). Szent Ágoston 185 esetben tér ki a Miatyánk idevonatkozó részének (Mt 6,12) magyarázatára. Egyik beszédéből tudjuk, hogy a hippói közösségben szokás volt, hogy a „bocsásd meg vétkeinket" szavaknál a bűnbánat jeleként mindenki a mellét verte.21 Az „Isten báránya" kezdetű, Krisztushoz intézett megszólítás, az Úr áldozati halálára emlékeztet, és egyben megvallása annak, hogy ő az, aki elveszi a világ bűneit. Az áldozás előtt kérésünkben („Uram, nem vagyok méltó...") megváltjuk, hogy méltatlanságunk ellenére is, a szentáldozás által „meggyógyul" a lelkünk. Az elbocsátó szavakban („menjetek békében") is tükröződik, hogy a szentmise eredménye a lélek békéje: megtisztulás a szentmisén való részvétel által. A pap magánimádságaiban is találkozunk a bűnbocsánat gondolatával: az evangélium olvasása előtt, kézmosáskor, és szentáldozás előtt. A legegyértelműbben fogalmaz az áldozás előtti csendes papi imádság: „Uram, Jézus Krisztus... szabadíts meg engem szent Tested és Véred által minden vétkemtől és minden bajtól...". Még a kánonnak, főként a római kánonnak is vannak bűnbánati vonatkozásai (vö.: Nobis quoque peccatoribus...). A liturgia megőrizte az ősi, teológiai szempontból is tanulságos áldozás utáni könyörgéseket (postcommunio), amelyekben az Egyház az Eucharisztia vétele után, annak erejéből kéri bűneink bocsánatát.22 így például Advent 3. vasárnapján a postcommunio: „Kegyességedért esedezünk, Urunk, hogy ez az isteni erőforrás mossa le bűneinket...". Karácsony utáni 2. vasárnapja könyörgésében azt kérjük, hogy „úgy fejtse ki hatását ez a szentség bennünk, hogy lemossa bűneinket, és betöltse tiszta vágyainkat". Az évközi időben még gyakrabban elő jön ez a gondolat. A 10. vasárnapon így imádkozunk: „Irgalmas Istenünk, a szentáldozás gyógyító kegyelme szabadítson meg bűneinktől, és vezessen el minket a jóra". Kevésbé hangsúlyozottan ugyanez figyelhető meg a felajánlási könyörgéseknél is.23 Az Úrnapi prefáció kijelentő formában is mondja: „Ha értünk adott testét magunkhoz vesszük, erőt áraszt lelkűnkbe, ha értünk ontott vérét isszuk, tisztára mos minket."24 Aquinói Szent Tamás is, amikor bizonyítja és állítja a szentáldozás bűnbocsátó hatását - többek között - a szentmise imádságaira is hivatkozik.25 Nemcsak a nyugati egyház liturgiája, hanem a keleti liturgiák is igazolják állításunkat.26 A keleti liturgikus szövegek nem tesznek különbséget a halálos és bocsánatos bűnök között, hanem „minden szándékos, és akaratlanul elkövetett bűnök" bocsánatáért 21 351. beszéd 3, 6; PL 39,1541 22 FALSINI, R., Commento alle orazioiii dopo la Communione, Milano 1967. 23 RAFFA, V, Commento alle orazioni suile offerte, Milano 1965. 24 Prefáció a legszentebb Oltáriszentségről II. 25 S.Th. 111,79,3; „Sít hoc sacramentum ablutio scelerum", vö., MR.: Pro vivis et defunctis, postcommunio. 26 LIGIER, L., Pénitence et Eucharistie en Orient, in: Orientalia Christiana 29 (1963), 5-7; OBBÁGY L., Bűn és megbocsátás a keresztény Kelet liturgiájában, in Teológia 22 (1988) 37-41. 16
