Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 3-4. szám - Diósi Dávid: Az esszénus "keresztség" Qumránban

Teológia 2001. 3-4. szám DIÓSI DÁVID Az esszénus „keresztség" Qumránban A LITURGIATÖRTÉNET MARGÓJÁRA I. A tisztátalanság A qumrániak életvitelének példaképe, Istennek a népével kötött szövetsége a Sínai- hegynél.1 Amint egykoron Izrael népe Egyiptomot elhagyta, és bevonult a Sinai pusztá­ba, ott pedig letáborozva várta Isten megjelenését (Kiv. 19,1-2), ugyanúgy tettek a qumráni esszénusok is, elhagyva a zajos, élettel teli kultúrvilágot, kimentek a pusztába azzal a céllal, hogy az eljövendő Istennek az ösvényt egyengessék.2 Isten így szólt Mó­zeshez a szövetség megkötése előtt: „Ma és holnap készüljenek elő, mossák ki ruhájukat, és harmadnapra legyenek készen. Holnapután az Úr az egész nép szemeláttára leszáll a Sinai hegy­re... Ne közeledjetek asszonyhoz" (Kiv 19,10-11.15. Eszerint az Isten-váráshoz hozzátarto­zott a szexuális önmegtartóztatás is. O ugyanis az abszolút Szentség, Aki nem tűr el semmilyen tisztátalanságot, márpedig a nemi aktus kultikus tisztátalanságot3 vont ma­ga után (vö. lSám 21,5-7), ami lehetetlenné tett minden szakrális dologgal való érintke­zést. Istennek ezen szavai azt akarják kifejezésre juttatni, hogy a szentet el kell válasz­tani a profántól. A qumrániak állandó virrasztó Isten-várakozásban éltek, akiről nem le­hetett előre tudni, mikor érkezik meg a világot megítélni. Tehát mindig készen, tisztá­nak kellett lenni az O eljövetelére. A tisztaságra való törekvésüket fejezi ki a ruházatuk is. Josephus Flavius4 szerint az esszénusok állandóan fehér öltözéket viseltek.5 Természetesen a novíciusok ruhája el­tért a közösség teljes jogú tagjaitól.6 Mindkettőjük öltözéke jóllehet fehér7 színű8 volt, az 1 O. BETZ/R. REISNER: Jesus, Quamran und der Vatikan, 157. 2 IQS VIII, 10-16. 3 Ez a gondolat megtalálható JOSEPHUS FLAVIUS-nál is (Contra Apionem: 11,24). Ugyanígy érthető a CD XII,1-2 előírása is. 4 BJ: 11,8,7,137. 5 PHILO (Quod omnis probus 86) csupán azonos ruhaviseletről értesít bennünket. 6 G. KLINZIG: Die Umdeutung des Kultus in der Quamrangemeinde und im NT, 111. 7 A fehér ruhaviseletet nem a pitagóreusoktól vették át, akik szintén ilyen színüt viseltek (O. MICHEL: Anmerkung Nr. 58 zu Buch: ]. Fl: BJ 11; Bd. 1,434.), hanem a ruhaszín inkább összefüggésben van az ószövetségi papi viselettel. 8 Nézetem szerint ez összefüggésben van azzal, hogy itt a fehér szín nem a tisztaság állapotát, hanem az erre az állapotra való törekvést szimbolizálja. 15

Next

/
Thumbnails
Contents