Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Vanyó László: Üdvtörténet, egyháztörténet, politikai teológia
Ez rávilágít az Euszebiosz által képviselt ״hisztoria" fogalmára. Semmiképpen nem oszthatta Julius Africanus millennarizmusát. Ez utóbbi lett a Demonstratio evangelica vázlata. A két monumentális mű követi a korábbi apologetikus irodalom alapvázla- tát: egy írással a zsidókhoz fordul, felsorakoztatva a bizonyítékokat Krisztus istensé- gére, egy másik művel a pogányokhoz, bemutatva nekik a Logosz emberré válását. Ez utóbbi - ha ugyan nem mindkét mű címzettje - Porphüriosz volt, aki a keresztény apologetika eddig kidolgozott tételeit megfordította, írt filozófiatörténetet is a kérész- ténység cáfolására, képviselve a tézist, hogy nem a görög filozófia a propedeutica a ke- reszténységhez, hanem a kereszténység lehet várakozó kliens az újplatonizmus elő- szobájában. A tipológiát és allegóriát csak a hellén szellem határain belül tartotta el- fogadható exegetikai módszernek, de nem a héber Biblia esetében. Porphüriosz a ke- resztény apologetika, teológia és kronológia minden eddigi eredményét vissza akarta venni. Mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy talán egy olyan görög filozófus nem volt, aki szándéka ellenére annyi szolgálatot tett volna a keresztény teológiának. A té- zis igazában majd Julianus restaurációs kísérletében jelenik meg mozgalmi formában. A történetírásnak megvoltak az előzményei, főként megvoltak a jellegzetes fogai- mai a pogányságban, és ezt a fogalomkészletet kellett Euszebiosznak vagy semlege- síteni, vagy krisztianizálni, ha ez egyáltalán lehetséges volt. A görög-római történészek éltek a fortuna/tükhé fogalommal. Hérodotosz is úgy vélte, hogy az istenek beavatkoznak a történelem folyásába, mert ellenőrizni akarják az emberek sorsának alakulását. Thuküdidész elvetette ugyan az eszmét, hogy az is- tenek beavatkoznak a történelembe, de azért a ״tükhé" szóval jelölte az olyan előre nem látott eseményeket, amelyek meghiúsítják az emberi terveket. Polübiosznál aztán állandósul a ״tükhé" történelmi szereplése megszemélyesített isten alakjában, mint aki irányítja az eseményeket. Dió Cassiusnál (2. század vége, 3. század eleje) fortuna is- tennő lett belőle, akinek áldozatot is lehetett bemutatni, ha valaki álomban kinyilat- koztatást kapott tőle91 92. A történetírók értelmezték személyes isteni valóságként, a tér- mészetes körülmények mechanikus kombinációjaként, vagy valamilyen köztes lény- ként. Nyitott kérdés maradt, hogy vajon Fortuna cselekedetei valamilyen magasabb rendű hatalom ellenőrzése alá tartoznak-e, vagy a történelmi eseményeket egyszerű- en ״Fortuna cselekedeteinek" lehet-e nevezni. Mindenesetre, Fortuna jelentette azt a módot, ahogyan a bármilyen emberi előrejelzés vagy ellenőrzésen kívül eső erők összekapcsolódtak, amelyek uralták a történelmet. Ha a történelmi események folya- matát a természeti folyamatokhoz közelítették, akkor ״Fortuna" a ״váratlan" ese- ménnyel, a ״meglepetéssel" azonosult. Arisztotelész így határozta meg: ״Nyilvánva- ló, hogy ״tükhé" járulékos ok a valamilyen célra irányuló döntésekben93״. Ez az elha- tározott, szándékolt céltól eltérő eredmény bekövetkezését jelenti. Fortuna létrehozta a ״kairosz"-t a kritikus pillanatot, a döntés megfelelő idejét. A ״tükhé" fogalmát kérész- tények nem használhatták, a ״kairosz"-1 igen. Fortuna cselekedete nem jelentett miraculumot, csodát. A pogány történetírók időnként ismerték a csoda fogalmát is, de ilyenkor nem éltek a fortuna-fogalommal. Thuküdidész száműzte a történelem területéről a csodákat. Keresztény történetíró tér- mészetesen elismerte a csodát a történelemben. Az előjelek, oraculumok, álmok fon91 DIO CASSIUS, Hist. Romana, LXXIII (LXXII), 23,2-4. Phys. II,5,197a. 76
