Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Kovács Dániel: A személy megismeréséről
morf, azaz egymáshoz igazodik22 - létmegismerésük módja, eszközrendszere is ere- dendően különbözik. A szabadsággal rendelkező létező esetében a megismerés folya- mata a szabadságból fakadó döntések eredményének a folyamatos észlelése, a másik személy önközlésének a befogadása. Az ilyen valóság megismerése - amely nem más, mint a vele való kommunikáció, azaz kölcsönös önközlés - nem lehetséges a mégis- merő kockázatra képes, elszánt, akaratlagos és kitartó aktivitása - a szeret - valamint a még nem ismert szabad (tehát nem szükségszerű) történések plauzibilis elővételezé- se - remény - nélkül. A szabad önrendelkezéssel kitüntetett valóság megismerésének eszményi végpontja nem a tudás módján való birtoklás - ami csakis a másik szabad- ságának a megszüntetése árán lenne lehetséges, amennyiben pedig a szabadság a má- sik létének lényeg-alkotó eleme, úgy ez a másik tényleges megsemmisítését eredmé- nyezné -, hanem a másik egzisztenciális terében való folyamatos tartózkodás. A másik személy egzisztenciális tere nem azonos fizikai-testi dimenziójával, hiszen a személy valósága nem korlátozódik az anatómiai testére. A hit, a szeretet és a re- mény nem a másik fizikai valóságát észleli, hanem teljes egzisztenciáját, létezésének teljes tágasságát. így válik érthetővé, miért oly hangsúlyos a hit, a remény és a sze- retet mint ״teológiai erények" szerepe a kereszténységben. Isten létezése éppúgy nem empirikus kérdés, mint ahogy végső soron a másik személy létezése sem, bár az em- bér esetében a fizikalitás és a szellemiség együttesen alkotja az ember létvalóságát (vö. test-lélek egysége). A hit, szeretet és remény mint megismerő aktivitás voltaképpen ״alany" és ״tárgy", azaz személy és személy koegzisztenciája. Lényege nem a mégis- merő oldalán felhalmozódó, a másikra mint vizsgálati tárgyra vonatkozó ismeret tu- dásként való birtoklása ill. ennek erejében a másik ״megragadása", hanem az egzisz- tálás közös terének a fenntartása, ama belátás alapján, hogy kizárólag ebben a térben - és így, a hitetlenséggel szegélyezett hit, az elfáradással küszködő szeretet és a lemon- dás által szüntelenül megkísértett remény kitartó kockázatvállalásával - lehetséges »személy«-es megismerés. 22 Egyszerű példával: a köretfát és az embertársamat nem csupán másnak, különbözőnek ismerem meg, hanem másképpen is; a fa mibenlétének megállapítására a természettudományok illetékesek; az embertárs ki-létcre vonatkozóan azonban nem az ember-tudományok ismeretanyaga a mérvadó, mert a másik személy ״nem kartoték adat". Ebből következően más lét-síkon helyezkednek cl; a megismerésnek pedig a létsíkhoz kell igazodnia, ellenkező esetben sikertelen lesz. Eddigi okfejtésünk- bői úgy tűnik, megismerhetőségük-megismerésük alapján Isten és az ember analóg létsíkon helyez- kedik el - e belátás teológiai megerősítése az ember istenképiségének tétele, amely legegyszerűbb megfogalmazása szerint éppen abban áll, hogy mindkettő egyetlen, azaz »személy«, (az ember tehát joggal gondolja el antropomorf módon Istent, hiszen ő maga, az ember - theomorf). 24
