Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Puskás László: Gondolatok az orosz ortodox egyház 20. századi történetéről
külpolitikájában mindig jelenlevő, olykor határain belül is megjelenő (vö. NÉP) politi- kai pragmatizmusa révén, az Egyház stratégiai célként fenntartott megsemmisítése folyamatának realizálódása során, a zsugorodó egyházi struktúrák teljes ellenőrzése melletti taktikai kihasználásukat célozta meg - az állam aktuális kül- és belpolitikai céljai elérése érdekében. Ez a legdurvább cezaropapizmust jelentette, és még csak a leg- halványabb illúziói se lehettek az Ortodox Egyház vezetőinek és tagjainak a tekintet- ben, hogy a világi hatalom semlegessé vagy netán igaz kereszténnyé változik (amiről, a mai oroszországi változások következtében, visszafogottan talán már beszélhetnénk - bár, véleményünk szerint, az évszázadok alatt az Orosz Egyház életéhez szinte szer- vesen hozzátartozó állami cezaropapizmus problémáját ez nem fogja megoldani. Az Orosz Ortodox Egyház függetlensége az államtól, az állam és az Egyház az utóbbi hi- vatásával kompatíbilis valódi különválasztása - azaz az Egyház valódi szabadsága re- alizálása helyett, úgy tűnik, az Ortodoxia inkább az államvallási státus felé mozdul- na el, ahogy például ez az ortodox Romániában is történik). Visszatérve az 1917-tel kezdődött időszakhoz a Szovjetunióban - ez az Orosz Egy- ház számára szinte azt a kérdést is jelenthette, amelyről a keresztelési szertartása so- rán minden leendő új tagjának feltett kérdés is felidéződhet: ״Ellene mondasz-e a sá- tánnak?" AZ ÁLLAMI ELNYOMÁSSAL SZEMBENI MAGATARTÁS KÉRDÉSE EKKLEZIOLÓGIAI ÉS SZEMÉLYI VETÜLETEI AZ OROSZ EGYHÁZBAN Az 1917-es forradalmakat követő, kegyetlen polgárháború árán megvalósított rendszerváltozással radikálisan új evilági léthelyzetbe került az Orosz Egyház az őt el- lenségként felfogó állammal szemben, erre elkerülhetetlenül válaszolnia kellett vezeté- sének, annál is inkább, hogy az 1918 jan. 23-án kiadott, az állam és az Egyház szét- választását kimondó állami rendelet megvonta a jogi személy státusát és a tulajdon- hoz való jogot az egyházaktól és más vallási közösségektől13. És az érdemi válasz at- tói függött, hogyan értelmezte a válaszadó a deklaráltan ateista és egyházüldöző ál- lamot. A ״minden hatalom felülről van" szellemében14 megfogalmazott állásfoglalás ko- moly mértékű alkalmazkodással járt, amely nem egyszer szinte észrevétlenül vezet- hetett a korlátlan, olykor a lényeget feladó együttműködésig, és ebből nem volt visz- szaút, sőt adott esetben igen sokan az Egyház szakadásait is előidézték (ezt a kérdést az ismertetett mű igen részletesen tárgyalja, bemutatva annak csaknem összes esetét, a szakadárok személyeit is beleértve), sőt még a hit tételes vagy titkolt megtagadásé- ig is eljutottak (és ez utóbbi akár a rejtőző hivatásos belső romboló szerepének elvál- lalását is jelenthette). Válaszolhattak az ״adjátok meg a császárnak azt, ami a császáré"-kijelentés szerint is, úgy tűnik, gyakran ez dominált, csakhogy ez esetben a császár mindenben feltét- len behódolást követelt, ami szintén az előbb vázolt következményekkel járhatott. י י C1PIN, a tárgyalt mű, 170-171. 14 Tyihon pátriárka által a főpapjaihoz intézett 1919-es levelében ezt az elvárást Péter apostol szavaival jelzi: ״Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek" (1 Pét 2,13) bár felhívja a figyelmet arra, hogy ez csak a világi dogokra vonatkozik - C1P1N, op.cit, 183-184. 128
