Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Kocsis Imre: Történelem és üdvtörténet Lukács kettős művében
sokak elesésére és felemelésére lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak" (Lk 2,34). A nyilvános működés kezdetén a Jézus názáreti prédikációjáról és az azt köve- tő elutasításról szóló jelenet (Lk 4,16-30) programszerűen jelzi előre Jézus és az egy- ház sorsát. A názáretiek magatartása Izrael későbbi magatartását vetíti előre: a kezde- ti szimpátiát határozott elutasítás váltja fel, amelynek következtében a figyelem egy- re inkább a pogányokra irányul.27 A Jézussal szembeni elutasítás bemutatásánál (főleg a szenvedéstörténetben) Luk- ács fontos megkülönböztetést tesz: világosan különböztet a Jézussal szembenálló ve- zetők és a vele rokonszenvező nép között. A keresztre feszítéskor például csak a veze- tők, illetve a római katonák gúnyolják Jézust. A ״nép" (laosz) ellenben nem vesz részt a gúnyolódásban, hanem nyitottan szemléli az eseményeket (Lk 23,35). Ennek ered- ményeképpen a jelenlevőket Jézus halála együttérzésre és megtérésre indítja (Lk 23,48). A vezetők és a nép közötti különbségtétel az Apostolok Cselekedeteinek első fe- lében is kimutatható. A pünkösdkor létrejött jeruzsálemi közösséget a 2,47 szerint ״az egész nép szerette", sőt a ״nép" szimpátiája bizonyos védelmet is jelent az apostolok- nak a főtanáccsal szemben (ApCsel 4,21; 5,26). Alapvető változás István diakónus le- tartóztatásával és védekező beszédével áll be. Ettől kezdve Lukács a ״zsidókat" több- nyíre a keresztényekkel szembenálló csoportként említi (vö. ApCsel 12,3.11; 13,45; 17,5; 18,12 stb.), bár az is hangsúlyos, hogy mind az István elleni eljárás (6,12), mind pedig a Pállal szembeni későbbi erőszakos fellépés (14,19) ״bujtogatásra" történt. Pál apostol működésének a bemutatásánál is előtérben áll a zsidóság részéről meg- nyilvánuló ellenállás, amelyet Lukács - a páli misszió fontosabb állomásairól (pizídiai Antióchia, Korintus, Róma) szóló beszámolókban (ApCsel 13,42-52; 18,6; 28,24-28) - hasonló elemeket tartalmazó elbeszélésekben mutat be: 1. A hallgatóság káromlások közepette ellentmond; 2. Pál fenyegető mondást intéz hozzájuk, majd meghirdeti, hogy ezentúl a pogányokhoz fordul. Ezekkel a kijelentésekkel kapcsolatban persze tisztázni kell, hogy Lukács számára a pogányok misszionálása nem a zsidóság részé- ről megnyilvánuló elutasítás következménye. A pogányok felé való nyitás Isten üdvö- zítő tervében kezdettől fogva benne volt. Hiszen, miként azt a száreptai özvegyasz- szony és a szíriai Naamán esete (Lk 4,25-27) mutatja, Isten segítségét esetenként már az Ószövetség időszakában megtapasztalhatták a pogányok. Emellett a prófétai jővén- dőlések is - melyekre Péter templomi beszédében, illetve Jakabnak a jeruzsálemi zsina- ton való felszólalásában kifejezetten hivatkozás történik - egyértelműen hirdetik, hogy a messiási korban Isten áldása és üdvössége mindenkire kiterjed: ״Ti vagytok a profé- táknak és a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor Ábrahámnak azt mondta: A te utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége" (ApCsel 3,25). ״Ezzel egyeznek a próféták mondásai is, amint meg van írva: Ezután majd visszaté- rek, és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát..., hogy keresse az Urat a többi ember és minden nép, amely segítségül hívja nevemet" (ApCsel 15,15-17).28 Az is fontos szem- pont, hogy az Apostolok Cselekedeteiben a zsidók, illetve a pogányok közötti hittérí- tés nem alternatívaként szerepel. A pogányok felé való nyitás az István diakónus megΛ Jézus názáreti fellépéséről szóló jelenetnek a lukácsi kettős műben betöltött program-szerepét és teológiai jelentőségét egyhangúlag elismerik az exegéták. A szakaszhoz a kommentárokon kívül vö. EL.TESTER, W., Jesus in Nazareth, Berlin 1972; BUSSE, U., Das Nazareth-Manifest Jesu, Stuttgart 1977. Péter beszédében az idézet a Tér 12,3-ból való, Jakabéban pedig az Ám 9,11-12-ből. 110 ו1י