Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 1-2. szám - Kocsis Imre: Krisztológiai fenségcímek a szinoptikus evangéliumokban
hirdetése áll,50 amelyhez a szabadító tettek kapcsolódnak. Jézus mint Isten Felkentje szabadulást hirdet és valósít meg: szabadulást a bűntől és a földi életet megnyomorí- tó betegségektől. Ennek a küldetésnek találó összefoglalását adja az Apostolok Csele- kedeteiben Péter apostolnak Kornéliusz százados házában elhangzó beszéde: ״Ti tudjá- tok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeábán a János által hirdetett kereszt- ség után; miképpen kente fel Isten Szentlélekkel és hatalommal a názáreti Jézust, aki körül járt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kéri- tett, mert Isten vele volt" (ApCsel 10,37-38). Jézus messiásvolta nagy hangsúlyt kap a szenvedéstörténetben, amelyben a ״ki- rály" cím kerül előtérbe. A Jeruzsálembe való bevonuláskor a tanítványok így kö- szöntik Jézust: ״Áldott az Úr nevében érkező király. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban" (19,38). A köszöntés Jézusnak mint ״király "-nak szól, aki a Zak 9,9 szellemében a béke királya. A köszöntés második fele békét és dicsőséget hirdet meg a mennyben. A megfogalmazás a Jézus születésekor elhangzó doxológiára emlékeztet: ״Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön az Istennek tetsző emberek- nek" (2,14). Érdekes, hogy a bevonulásról szóló szakasz a békét nem a földön hirdeti meg, hanem a mennyben. Ezáltal válik világossá, hogy a béke forrása Isten. Az em- berek csak akkor részesülhetnek ebben a békében, ha elfogadják azt, aki az ״Úr" (= Is- ten) nevében jön. A tanítványok üdvkiáltása jelzi, hogy Jézus mint az Úr nevében ér- kező király közvetíti az üdvösség javait. Ezt azonban Jeruzsálem nem ismeri el, hiszen a nép vezetői számára Jézus királysága és messiásvolta részben hamis vád, részben pe- dig gúny tárgya. Pilátus előtt így vádolják Jézust: ״Azt tapasztaltuk, hogy ez félreve- zeti népünket, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és Messiás királynak mondja magát" (23,2). A keresztre feszítést követő gúny pedig - a másik két szinop- tikusnál hangsúlyozottabban - Jézus messiási mivoltára vonatkozik (vö. 23,35.37.39). A megtérő lator szavai ugyanakkor éppen Jézus messiásvoltának elis- mérését és megvallását tartalmazzák: ״Jézus emlékezzél meg rólam, amikor eljössz ki- rályságodba" (23,42). Ami a nép vezetői, a római katonák és a másik gonosztevő szá- mára gúny tárgya, az a megtérő latornak utolsó kapaszkodópont. Ő, Jeruzsálemmel ellentétben, felismerte azt, ami ״békességére" van (vö. 19,42). Lukács számára nemcsak az a fontos, hogy Jézus Messiás-királyként szenvedett és halt meg, hanem az is, hogy szenvedése Isten akaratának felelt meg. Erről a húsvéti evangéliumban van szó. A feltámadt Krisztus mind az emmauszi tanítványok, mind pedig a Tizenkettő előtt az írásokra hivatkozva igazolja a szenvedés szükségszerűség- ét: ״Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, és úgy mennie be dicsőségé- be?" (24,26). ״Meg van írva, hogy a Messiás szenved és harmadnap feltámad a halál- ból" (24,46). A mondások tartalma nem új, hiszen mindegyik evangélium - sőt már az lKor 15,3-5-ben olvasható ősi hitvallás is - kiemeli, hogy Jézus szenvedése annak az üdvözítő tervnek felel meg, amelyet Isten már az Ószövetségben kifejezésre jutta- tott. Az újdonság a Messiás fenségeim, hiszen az Isten akarata szerint bekövetkező szenvedés témájához a többi szinoptikusnál, s korábban Lukácsnál is, az Emberfia megnevezés kapcsolódik. ״Lukács az őskeresztény hagyományt és az Emberfia-teoló- giát veszi át, és messiásképébe integrálja azokat.51״ 50 Ez Jézus működésének prófétai jelleget ad. Megemlíthetjük, hogy Lukácsnál Jézus prófétai mivolta hangsúlyosabb, mint a többi szinoptikusnál (vö. 4,24; 7,16; 13,33, 24,19). Ám a prófétai tevékenység nem önmagában áll, hanem a messiási működés része. 51 SCHNACKENBURG, R., Die Person Jesu, 171.------- 30 ------
