Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Gárdonyi Máté: A papság reformja a Trienti Zsinaton
bői következően a szentelés szükségessége is megkérdőjeleződött. Ennek a ״deszakrali- záló" tendenciának a gyökerei abban a nézetben kereshetők, hogy a klérus, ha nem fe- lel meg az új vallási igényeknek, elveszíti kiváltságainak legitimitását - márpedig a speciális status clericalis a középkori társadalomban éppen a papi személy szakralitá- sából, kultikus funkciójából nyert megalapozást. Nem utolsósorban ezért a szolgálati papság a reformátorok szemében csak mint a keresztény közösségen belüli funkció volt igazolható, s nem mint sajátos jogosítványokkal rendelkező társadalmi szerep. Mindazonáltal a hívek (differenciálatlan) általános papságát hirdető korai reformá- tori nézeteket igen hamar felváltotta az egyházi szolgálattevő szerepének felértékelése, részben közösségvezetői funkcióba. Erre a ״konzervatív fordulatra" a radikálisan in- tézményellenes szentírás-értelmezés (anabaptisták, szélsőségesek stb.) erőszakba és anarchiába torkolló következményei késztették a reformátorokat. így ismét teret nyert az egyházi szolgálatra való isteni kiválasztás eszméje, bár nem szorította ki, csak mó- dosította a demokratikus választás gyakorlatát. A kézrátétellel végzett szentelés is, ha nem is szentségként, valamiképp transzcendens jelleggel ruházta fel az egyházi szol- gálattevő küldetését. Ennek tartalma azonban elsősorban az Ige szolgálata maradt. A szentmise-áldozat bemutatása pedig, mint a pap kultikus funkciója, véglegesen elvesz- tette értelmét. Azt mondhatjuk tehát, hogy a reformátorkori iratokban nem a szóigá- lat létjogosultsága kérdőjéleződött meg, hanem annak tartalma, jogi kerete és kultikus jellege. Mindez a papi identitást a funkcionalitás irányába tolta el. Ha mármost arra keressük a választ, miként hatott a papság protestáns felfogása a Trienti Zsinat papi modelljének kialakulására, kettős hatásról tehetünk említést. Egy- felől - mivel a reformátorok alapjaiban vitatták a klerikusi állapot értékét és funkció- ját - a támadások megérlelték a papi szolgálat teológiájának ismételt megalapozására, illetve egy teljesebb papkép megalkotására vonatkozó igényt. A reformátori iratokban az egyházat, s benne a papságot, a keresztség és az igehirdetés konstituálja, éppen ezért - e kihívásra válaszul - Trientben a papi identitást a szentségekből, mindenek- előtt pedig az Eucharisztiából értelmezték. Másfelől abban hatott a reformkori szem- lélet a katolikus papi ideálra, hogy előtérbe helyezte a papi szolgálat pasztorális jelle- gét. Mivel azonban a reformátorok pasztorális útmutatásai szigorúan biblikus alapon nyugodtak, a hasonló tartalmú katolikus munkákkal szemben a papi életforma kül- ső, fegyelmi keretei ezekben nem kerültek az érdeklődés homlokterébe.8 A papi életforma reformját célzó XVI. századi javaslatok között különös helyet fog- lal el az V. Károly császár által 1548-ban kiadott Formula reformationis Ecclesiae. A témánk szempontjából eddig kevés figyelemre méltatott irat a császár szándéka sze- rint közvetíteni igyekezett a katolikus és protestáns nézetek között. A papság teológi- áját tekintve ez abban mutatkozik meg, hogy - bár az ordináció a műben szentség - a papi feladatok közül mégis az igehirdetés az elsőrendű, a kultikus tisztaság követel- ményének, vagyis a cölibátusnak pedig nincs jelentősége. Mindazonáltal a Trienti ZsiAz egyházi szolgálat reformátori teológiájának katolikus interpretációja: ALBERIGO, G., La riforma protestante. Origini e cause. Brescia, 1988; DENIS, PH., Le Christ étendard. L'Homme-Dieu au temps des réformes (1500-1565). Paris, 1987; FRANZEN, A., Zölibat und Priesterehe in der Auseinander- Setzung der Reformationszeit und der Katholischen Reform des 16. Jahrhunderts. Münster, 1964; GANOCZY, A., Le ministére dans l'Église seon Calvin. Paris, 1964; LIEBERG, H., Amt und Ordination bei Luther und Melanchon. Göttingen, 1962; LORTZ, J., Die Reformation in Deutschland. 2 Bde. Freiburg im Br., 1962. 111
