Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Gárdonyi Máté: A papság reformja a Trienti Zsinaton
A KÉSŐKÖZÉPKORI ÖRÖKSÉG A papi életforma ״trienti" reformjának hátterében mindenekelőtt a későközépkori egyház válsága és az ennek leküzdésére irányuló - jobbára helyi - zsinati törvényke־ zés áll. Az első ״örökség" volt az, ami ellen, a második, amit vállalva született meg a Tridentinum papi ideálja.5 A későközépkori egyházi válság elemzése azért ütközik nehézségbe, mert a forrás- szövegeknek a válságjelenségekre (fiskalizmus, visszaélések, a klérus erkölcsi hányát- lása) vonatkozó beszámolóit erős kritikával lehet csak figyelembe venni. Az minden- esetre tény, hogy a kor embere számára alapvető élmény volt: az Egyház reformra szorul. Ez a reformvágy mindazonáltal nem a vallásosság, hanem a klerikális egyház- kép, végső soron pedig a papi életforma krízisére utal. Amennyiben pedig a klérus és az egyházi struktúra egyre kevésbé felelt meg az újonnan jelentkező vallási igények- nek (a városok és egyetemek világának szubjektivebb vallásosság iránti fogékonysá- ga), a helyzet egyfajta pasztorációs válságként is felfogható. A fennálló egyházi álla- pofokkal szembeni elégedetlenség abban a teológiai álláspontban nyilvánult meg, amely különbséget feltételezett a átható, hierarchikus egyház és a láthatatlan, lelki egyház között (ecclesia carnalis és ecclesia spiritualis). A kor zsinatai felismerték azt, hogy az Egyház válsága lényegében a papi életforma válságából eredet, ezért a De vita et honestate clericorum című kánonok elsősorban en- nek hiányosságait igyekeztek orvosolni. A zsinati törvénykezés azonban, néhány ki- vételtől eltekintve megmaradt a papság külső fegyelmének szabályozásánál és kevés- sé volt alkalmas arra, hogy a papi identitás alapjaiig hatoljon. A Trienti Zsinat felől visszatekintve világossá válik, hogy a válság okai a papneve- lés hiányosságaiban kereshetőek. Azonban nem a középkorra jellemző plurális szisz- téma (a plébániai, monostori, székesegyházi iskolák, egyetemek és kollégiumok rend- szere) önmagában volt a válság hordozója, sokkal inkább az a tény, hogy az intézmé- nyék elveszítették ״életerejüket" és már semmi többet nem tudtak nyújtani a nővén- dékek számára a papszentelés előtti kötelező vizsgára való felkészítésnél. A középkori papnevelő intézetek mégis jelentősen befolyásolták a későbbi szemináriumok jellegét, amennyiben előnyben részesítették a kisgyermekkortól való nevelést, a közös életet, hangsúlyozták a püspöki felelősséget, továbbá az egyházi fegyelem, a szellemi és a lel- ki felkészültség fontosságát.6 5 Az Egyház későközépkori válságáról: Aubrun, M., La paroisse en France des origines au XVw siécle. Paris, 1986; Le dere séculier au Moyen Age. Paris, 1993; Le Bras, G., Le Clergé dans le derniers siécles du moyen age. in Pretres h'hier et d’aujourd'hui. Paris, 1954. 153-181; Manselli, R., La religion populaire au Moyen Age. Problémes de méthode et d'histoire. Montreal-Paris, 1975; Pievi e parrocchie in Italia nel Basso Medioevo (sec. XIII—XV). Atti del VI Convegno di storia della Chiesa in Italia, Firenze 21-25 sett 1981. 2 vol. Roma, 1984; Storia della Chiesa. iniziata da A. Fliehe e V Martin, vol XIV: La Chiesa al tempo del Grande Scisma e della crisi conciliare (1378-1449). Torino, 1977: Strutture ecclesiastiche in Italia e in Germania prima della Riforma, a cura di P Prodi e R Johanek. Bologna, 1984. 6 A Tridentinum előtti papnevelésről: Brassei, V. E, Praereformatio reformationis tridentina de semina- riis clericorum. Roehampton, 1938; Breviarium Historiae Institutionis Clericorum, in Seminaria Ecclesiae Catholicae. Typis Fblyglottis Vaticanis, 1963. 25 172; JEDIN, H., Domschule und Kolleg, in Jedin, H., Kirche des Glaubens - Kirche der Geschichte. Ausgewählte Aufsätze und Vorträge. Freiburg im Br., 1966. 2. Bd. 348-359. —— 109
