Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Lex orandi Lex credendi
Voltak olyanok is, akik indirekt módon megkérdőjelezték az alapelv fontosságát, hivatkozva egyes ünnepekkel kapcsolatos félreérthető liturgikus túlzásokra42, ame- lyek a történeti tényekkel és az igazsággal is szemben állnak. Mit mondjunk ezekre a tévedésekre és látszat igazságokra a liturgiával kapcsolatban? Tény, hogy a liturgia a maga formáival és kifejező eszközeivel más jellegű tanítást ad, mint a hagyományos teológia. A magyarázata ennek az, hogy a liturgia a maga területén nem közvetlen az egzakt igazságot, hanem az áhítatot és a tiszteletet szol- gálja. Ez okból nem csupán a pontos definícióval törődik, hanem az érzésekkel és a szépséggel. XI. Pius pápa Krisztus király ünnepének bevezetésével kapcsolatban fejtet- te ki a liturgia tanító jellegének ezt a sajátosságát: ״A tanítás az észre hat, az ünnep az értelmet és a szívet, tehát az egész embert üdvösen befolyásolja. S mivel az ember ié- lekből és testből áll, az ünnepnapok külső fényében kell megindulnia és föllelkesülnie, hogy az isteni tanítás a szent szertartások változatos szépségének hatása alatt jobban beivódjék, benne hússá és vérré váljék s a lelki életben való előrehaladás elhatározását megérlelje."43 Ezért alkalmaz más műfajokat is, mint például szimbólumokat és a köl- tészetet. A történeti igazsághoz viszonyítva bizonyos ״felületesség" is megállapítható vele kapcsolatban. Például ha a liturgia egy szentnek az életét megrajzolja, a régi kor- ral kapcsolatban inkább figyelemmel volt az életszentség nagyszerűségére, mint a tör- téneti eseményeknek szükséges közlésére. A legenda tökéletes műfaj, a jámborság szemléltetésére, például Szent Cecília történetében, bár talán sok olyat tartalmaz, mai a történettudomány igényei szerint nem igaz, de értékesebbnek látszanak a száraz tör- téneti adatoknál, az érvek, a nevek és az események hitelességénél. Ha pedig tévedések is előfordulnak benne, azok eltávolítandók. Végül is a liturgia nem arra törekszik, hogy a hívőket a történeti tudományokba bevezesse. A katolikus hitnek a liturgiában való tükröződése annál hűségesebb és biztosabb minél régebbi a liturgikus formula és minél egyetemesebb és ünnepélyesebb, lényegesebb a kultusz centrumával való össze- függése. Tanulságos ebből a szempontból a tridenti zsinat állítása: ״Ha valaki azt állí- taná, hogy mise kánonja tévedéseket tartalmaz, és emiatt meg kell szüntetni: legyen kiközösítve" (DS 1756). Habár a liturgia gyakran nem alkalmas szoros értelemben vett bizonyíték megalkotására, senki sem mondhatja, hogy a liturgia szüntelenül té- védéseket tartalmaz a hittel kapcsolatban. Már Szent Ágoston megjegyezte híres litur- gikus jellegű levelében az egyházban található tökéletességekre utalva: ״Isten egyháza a sok pelyva és konkoly közt sok mindent eltűr, mégis elítéli ami a hit és jó erkölcs el- len van, és ilyeneket nem szabad sem meghallgatni sem cselekedni."44 4. Összefoglalás A hit szerzője a Szentlélek, az igazság Lelke. A hitnek megvallója és védelmezője az Egyház a Szentlélek irányítása mellett (DV 10). A hit tévedhetetlenségének eszköze az egyházban a tévedhetetlen tanítóhivatal, a római pápával az élen és a püspökökkel va- ló közösségben.A hit megnyilvánulása az Egyházban a következő tényezőkön alap42 Epist. 55., Ad inquisitionis Ianuarii n.55, PL 33, 221-222. 43 CONGAR, Y., La tradizione e le tradizoni, 2.köt. ( olasz ford.), Ed. Paoline 1965, 354. 44 Quas primas (1925.Xll.il), AAS 17 (1925) 603. 105
