Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Fila Béla: Teológus az Egyházban
haladás eszközei és a tradíció megőrzői. A teológiát igazán csak az egyházon belül lehet művelni, és ott kell felmérni a helyzetet, és ott kell megteremteni a közös nyelvet, megértést az egyház és a mai világ között. Ha nem törekednének a teológusok a közös együttműködésre, akkor a kinyilatkoztatás és az egyház történetiségének újonnan felmerült igen súlyos kérdését nem lesznek képesek kezelni és egyensúlyban tartani. Amikor Gál Ferenc szemlét tart a mai pluralisztikus teológia területén és igyekszik azt méltányosan felmérni és megítélni, akkor tulajdonképpen ismét csak saját teológiai hitvallásáról, munkamódjáról tesz tanúságot. A MAGYAR EGYHÁZ TEOLÓGIÁJA Amikor Gál Ferenc személye és teológiai munkássága előtt ki szeretnénk fejezni tiszteletünket és értékelésünket, akkor nemcsak úgy általánosságokban vizsgáljuk a teológus szerepét az egyházban, hanem fel kell villantani a teológus és a teológia helyzetét a magyar egyházban. Ennél a kérdésnél is Gál Ferenc szempontjait vesszük figyelembe, aki A Magyar Katolikus Papság szerepéről írt alapos tanulmányt A Magyar Katolikus Almanachban (1988). A XX. század első felében a magyar katolikus egyház élete hagyományos volt. A 20-as, 30-as években jelentkezett egy belső katolikus újjáéledés, amely az esetleges belső és külső viták mellett hangoztatta az evangélium szellemével való töltekezést. Ebben a vallási megújulásban azonban erősen élt tovább a barokk hagyomány. A hit kérdését sokszor jogi kérdéssé egyszerűsítették le. A két világháború közötti neobarokk társadalom igen sok értéket hozott a felszínre és őrzött tovább. Gál Ferenc papi életének kezdetei is erre az időre nyúlnak vissza. 1945-ben azonban nagy történeti változás, alapvető fordulat történt a magyar egyházban, amely egészen új politikai és társadalmi helyzetet teremtett. Gál Ferenc önálló teológiai munkássága ekkor kezdődött és ebben a korszakban bontakozott ki. Az addigi „keresztény Magyarországnak" számolnia kellett a marxista ideológia, az ateista politikai és társadalmi, szellemi tényezőivel és szervezkedéseivel. Meg kellett birkózni a magyar egyháznak az új feladattal, az új ideológiával, és le kellett mondania arról a kiváltságos társadalmi helyzetről, amelyet az egyház, a papság a múltból örökölt. Az egyházi életben, a tanításban, a hit hirdetésében új módszerekre volt szükség. Eleinte az egyháziak még csak erős lélektani nyomásként és nem megalapozott igazságként számoltak az új ideológiával. Később azonban már komoly törést okozott az új szellemi helyzet. Akik csak úgy megszokásból, hagyományos formák szerint élték vallási életüket, nem pedig igaz hitbéli meggyőződés alapján, azokban sajnos kezdett elsorvadni a vallásos élet. Ahogy egyre inkább megközelítjük a magyar egyház életét, annál inkább tisztábban kezd majd előtűnni Gál Ferenc teológus arcéle, munkásságának irányító, formáló elve, hiszen ő volt az, aki a leginkább kivette ebben a részét. Akik saját hitüket valóban az evangéliumra és a kegyelemre építették, azok képesek voltak minden áldozatra, azok tudták, hogy az evangéliumot minden új helyzetben meg lehet valósítani. A megvalósítás lehetséges, hiszen a kereszténység nincs társadalmi rendhez vagy kulturális formához kötve. Igaz, nehéz helyzettel, külsőleg rátört politikai változással, erőszakkal, az új társadalmi rendhez való átállással találta szemben magát az egyház, de a vallás hitelét éppen az mutatja, ha a nehéz helyzetben is hozzásegíti az embert a reményhez és a 4
