Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Pápai Lajos: Bernard Sesboüé: "Krisztus pedagógiája". Az alapvető krisztológia elemei
Ugyancsak alapvető az „alulról jövő" vagyis „felfelé irányuló" és a „felülről jövő", vagyis „leereszkedő" krisztológiák közötti kapcsolat is: P. Sesboüé részletesen kifejti e két megközelítési mód egymást szükségszerűen kiegészítő voltát. A két megközelítés kapcsolódását szem előtt tartva, P Sesboüé bemutatja, hogy a Krisztus húsvéti megdicsőüléséről végzett reflexió hogyan hoz magával egy szükségszerű visszatekintést Krisztus földi életútjára, Krisztus primátusának meg- vallása a megváltott világ felett pedig („elsőszülött a halottak közül") hogyan kötelez egy a kezdetéről szóló reflexióra („minden teremtmény elsőszülöttje", a Kol 1,15 fogalmazása szerint). Ezt az első részt egy szemléletes séma zárja le, illusztrálva a különféle vonulatokat, melyek az Újszövetség krisztoló- giáját alkotják: az 0. vonulat, ami Jézus nyilvános működésétől vezet szenvedéséig. Az 1. vonulat, vagyis a „felmenő krisztológiáé", középpontja a húsvét és Krisztus mennyei felmagasztalása. A 2. vonulat elölről hátrafelé irányulva újraolvassa a Krisztus-eseményt a feltámadás fényében. Végül a 3. vonulat szimbolizálja a krisztológia visszatekintését a Fiú, Istenben való örök eredete felé. A második rész, - ami a leghosszabb - tárgyalja a történelem és a hit kapcsolatát. Először is e kapcsolat történetét mondja el röviden, azt az egyfajta »cikcakkos fejlődést«, ahogy Ratzinger szellemesen nevezi, mikor is egyszer inkább a „verus homo", máskor a „verus Deus" került jobban előtérbe. Az igazi krízis a felvilágosodás korában robbant ki. Ellentétbe került ugyanis a „történelmi Jézus", akiről a filozófusok, majd a történészek naivan azt hitték, hogy újból felfedezték eredeti vonásait - és a dogmatikus teológia Krisztusa. A legújabb krisztológiai írások rövid bemutatásával jelzi Sesboüé, hogy ez a probléma mennyire aktuális ma is. Konklúziója a híres kalkedoni definícióból merít: megkülönböztet, de megtartja az egységet: »Ha Krisztus egy és ugyanaz istenségében és emberségében, akkor a hitnek és a történelemnek egyetlen eljárásban kell egyesülnie, amelyben nem keverednek össze egymással és nem szakadnak el egymástól. Ez az egység rendkívül fontos... A hit segíti a látást és a megismerést, [...] A fő rendező elv szerepét játssza. A történelem azonban megköveteli, hogy a hit szüntelenül visszatérjen a rajta kívül álló valósághoz és a hitet megalapozó adatokhoz.« (103-104. lap) A könyv középpontja egy igen jelentős fejezet Krisztus feltámadásáról és a test keresztény misztériumáról. Itt minden összefügg: nem lehet felkínálni a feltámadásba vetett hitet a testről szóló, - minden dimenzióját figyelembe vevő - reflexió nélkül, mint: személyes test, a Lélek által átalakított test, egyházi test, eucharisztikus test. A Megtestesülés realizmusának komolyan vétele elvezet oda, hogy másként vessük fel Krisztus húsvét előtti tudásának és öntudatának kérdését, mint ahogy a skolasztikus teológusok szokták. R Sesboüé elfogadja e kérdésben Hans Urs von Balthasar reflexióit. (155. lap) Egy rövid megjegyzéssel fejezi be ezt a részt »Krisztus hitéről«, H. Urs von Balthasar-t és J. Guillet-t követve. Ez a formula lehet, hogy meglepő, de megéri, hogy odafigyeljünk rá. Jézus rendületlen bizalmáról van ugyanis itt szó Atyja és küldetése iránt: »Mindaz, amit fentebb a jövőt illető „tudatlanságáról" mondtunk, vonatkozik a hitére is. Az ő hite kétségkívül teljesen különbözik a miénktől, mégis elfogadta, hogy a hit rendjében éljen.« (168. lap) 77
