Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Csikós Csaba: A kozmosz megőrzésének végső reménye
dig feltárta előttünk annak az univerzális rendnek megőrzését célzó, elfeledett értékvilágot, melynek végső ura és parancsolója a kozmikus Krisztus. Ennek az értékrendnek pedig egyetlen varázsszava van: SZERETET. Az értékpiramis csúcsa a krisztusi agapé. Minden más érték ennek rendelődik alá, ebből meríti erejét, ebből forrásozik és ebben kulminál. III. Ha az ember hozzásimul ehhez az értékrendhez, igazi képmássá válik, megvalósíthatja az örökkévaló boldogság előcsarnokát a földi világban. Az ember két ill. három szállal kapcsolódik a teremtéshez: élményszerű találkozás a teremtett világgal (a természet felett oltalmazó, az embertárs iránt önátadásig menő szeretet) és párbeszéd a teremtő Istennel (kérés, hálaadás és dicséret). Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy I. Kant a transzcendens ész apriori eszméiben, mint regulativ princípiumokban épp ezeket a totalitásokat fogalmazza meg a kozmológiai (világ), a pszichológiai (én) és a teológiai (Isten) ideákban.21 A krizisjelenségek akkor jelentkeznek, ha az ember ezeket az érintkezési pontokat felszámolja, s ekkor merül fel rendre az ökológiai, az etikai s végül az egzisztenciális-teológiai válság. Oltalmazó szeretet a teremtett világ iránt Az emberi történelem a válságok története. Napjainkban az ökológiai krízis idézi fel a planetáris halál kísérteties képét és borzasztja el az emberiséget jeges leheletével. A modern prognózisok három kritikus paramétert jelölnek meg: a túlnépesedést, a fosszilis energiahordozók kimerülését és az ökoszféra irreverzibilis károsodását. Azok, akik a tudomány haladásába vetett hamis optimizmustól várják ezek megoldását, elfelejtik, hogy ezeket a világjelenségeket éppen az a lelkiismeret nélküli tudomány és technikai haladás idézte elő, amely megteremtette a fogyasztói társadalom etikailag érzéketlen ördögi körét. Nem a „technological change" a kérdés megoldásának a gyökere, hiszen ez mindig veszedelmes fegyvert adott - áldásaival együtt - az emberek kezébe. „Ma, ezekben az időkben egy határozott, kikerülhetetlen vagy-vagy előtt állunk. Vagy morális átalakulás, vagy pedig végérvényes megsemmisülés következik. Vagy megújul az érzület, vagy pedig elpusztul az élet. Az igazi probléma az emberek szívében és gondolataiban van. Nem fizikai, hanem etikai probléma ez. A tudomány gyorsabban fejlődött, mint a lelkiismeret."22 Einstein prófétai szavai rámutatnak, hogy az ökológiai - és tegyük hozzá bármilyen más - krízis mélyén olyan morális-etikai válság húzódik meg, amely egy még alapvetőbb, egzisztenciális - vagy ami ezzel csaknem egyenértékű - teológiai válságra vezethető vissza. A tudás fájáról szakított gyümölcs az embert nem istenné, hanem tudóvá, de elcsábított tudóvá tette. Isten felé törekedett, de letért a helyes ösvényről. Helytartói szerepet kapott, de ezt korlátlan ura21 KANT, I., A tiszta ész kritikája, Budapest,1981, 247. 22 TÖRÖK X, 2 Természettudomány, világkép, világnézet, istenhit, Budapest, 1989, 20. —:= 70 = -
