Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 1-2. szám - Csikós Csaba: A kozmosz megőrzésének végső reménye

2) A két teremtéstörténet nem tudományos értekezés a dolgok eredetéről és belső lényegéről (mint azt sajnálatos módon valaha a verbális értelmezés szerint hitték és ma is egyesek ezzel a mondvacsinált ellentmondással ütköztetik a hitet és a tudományt), nem kozmológiát vagy antropológiát tanítanak, hanem teológiát. Találóan mondja Szent Ágoston: „Az evangéliumban az Úr nem azt mondja: »Elküldöm nektek a Vigasztalót, hogy megtanítson benneteket a csillagok és a hold járására.«. Kereszténnyé akart tenni ugyanis minket, nem pedig matematikusokká."1 Bárcsak megszívlelték volna ezt az elmúlt korok inkvizítorai, valláskritikusai, a mai „természettudományos" világnézet hívei éppúgy, mint a neokreacionisták. Ma már nincs olyan józan természettudós, aki kutatásának előfeltételeit a verbális értelmezésű biblikus szakaszokból eredeztetné. Ugyanakkor jogos követelmény, hogy elsősorban azok a természettudósok, akik kozmológiával, kvantummechanikával, paleontológiával és antropológiával foglalkoznak, a bibliai teremtéstörténet helyes értelmezésével összhangba hozzák szaktudományos eredményeiket ill. azokra alapozott tudományelméleti megfontolásaikat. „Ha pedig a filozófusok állításai között olyat találunk, ami ellentétes a hittel, az nem filozófia, hanem a filozófiának az ész hiányosságaiból fakadó hibás használata." - figyelmeztet Aquinói Szent Tamás, ahol a filozófia szó helyébe a „tudomány" terminust is biztonsággal behelyettesíthetnénk.1 2 Hit (vallás) és tudomány, teológia és filozófia szembeállítása avítt és értelmetlen alternatíva, hiszen mindkettő célja az igazság kiderítése, persze különböző horizonton, s így más-más eszközökkel és módszerekkel. De igazság csak egy van; egyetlenegy. A látszólagos ellentmondás pedig - amelyet ideologisztikus célokból oly sokszor kiéleztek - egyszerűen abból fakad, hogy kérdésfelvetésük, melynek alapja a „mi az igazság?", eltérő. A pozitív tudomány ugyanis a „hogyan"-ra, a szent tudomány pedig a „miért"-re keresi a választ. Nevezetesen:- Miért van egyáltalán valami, miért nem sokkal inkább csak a semmi?- Miért van rendezett világ (kozmosz), s nem csupán a káosz?- Micsoda - vagy pontosabban - kicsoda az ember?

E kérdések azonban meghaladják mind a filozófia mimd a szaktudományok illetékességi körét, mert ezekre csak az isteni önközlés felől érkezhet megnyugtató és autentikus válasz.

3) A teremtéstörténet elsősorban Istenre és a teremtésben megnyilvánuló kegyelmi adományaira irányítja a figyelmet, azaz teocentrikus. Nem a teremtés mikéntjét, hanem a vizek felett lebegő Lélek titkát tárja elénk, akinek „legyen" szavára fellobban a fény, és a rendezetlen káosz, a semmivel egyenértékű puszta potencialitás, a merő képességiség, a formálatlan „matéria príma" kozmosszá, a rend által uralt világgá, univerzummá válik. Isten az idő kezdetén („kezdetben", b'resít) a semmiből („ex nihilo") teremtette a világegyetemet, ahol ez a semmi nem a nemlegessé tevő ellenséges, legyőzendő sötét erő volt - mint a babiloni mítoszok szörny-Tiámatja -, hanem a szónak engedelmeskedő, materializálódó, a pozitív átalakulásoknak alávetett és egyre magasabb szintre jutó kozmikus rend megvalósultsága.

1 SZÖRÉNYI A., Ószövetségi bevezetés, Szeged 1959, 161

2 AQUINÓI T., Az értelem egysége, Budapest, 1993, 25 (ford. Borbély G.).-----ΞΞΞΞΞΞ 62 = —