Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 1-2. szám - Tarjányi Zoltán: A bérmálás kateketikai szempontjai

VIII—IX. századtól fogva állandósult: „signo te signo crucis et confirmo te charismate salutis in nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti. Amen."7 A legáltalánosabb görög forma pedig ez lett: „A Szentlélek ajándékának pecsétje. Amen."

így vált a bérmálás (főként az általánosan elterjedt csecsemőkeresztség szokásának következtében) a VIII. századtól a keresztségtől időben elkülönülő, önálló rítusú szentséggé. Később az albiak tagadni kezdték krisztusi rendelését, ám a nagy teológiai viták kora e tekintetben is a protestanizmussal köszöntött be. Melanchton a „sola Scriptura" elv alapján meghirdette, hogy csak az tekinthető szentségnek, amit kétséget kizárólag Krisztus rendelt, valamint lényege nem más, mint a hit megpecsételése. Mivel a reformerek szemében a bérmálás az atyáktól származik, s csak a keresztény oktatással kapcsolatos szertartást láttak benne, ezért a protestáns hagyományban ez az ifjak nyilyános hitvallásának a ceremóniája lett, amelynek során megerősítik ke- resztségi elkötelezettségüket. Mindenesetre ez a felfogás alaposan megzavarta a katolikus pasztorációt is: Németországban alig tudtak a bérmálásról a XVT. és XVII. században. Időszakonként pedig nagy ébredések következtek be, pl. 1597-ben Augsburg- ban két hónapon belül mintegy 30 ezer embert bérmáltak meg.8

A Tridenti zsinat elítélte azt az állítást, hogy „a megkereszteltek bérmálkozása fölösleges ceremónia, és nem valódi és sajátos értelemben vett szentség" vagy, hogy valaha ez nem volt egyéb, mint valami katekézis, amellyel a felserdüléshez közeledők hitükről számot adnak az Egyház színe előtt".9 A Tridenti zsinat után V. Pius által kiadott, majd XIII. Kelemen pápa által módosított, lelkipásztorok számára készített Káté 25 kérdés-feleletben foglalta össze a katolikus Egyház tanítását a bérmálás szentségével kapcsolatban, hogy a papok kellő felkészítésben tudják részesíteni a szentség felvételére készülőket.10 11 A legtöbb katekizmus is a szentség karakterisztikumára helyezte a hangsúlyt, s a XVII. században ezt tanították: „Katekizmus kérdése: hogyan teszi a bérmálás tökéletesebbé a keresztényt? A válasz: erőssé és bátorrá tesz minket, hogy

1) megvalljuk hitünket,

2) türelmesek maradjunk az élet megpróbáltatásai között,

3) harcoljunk üdvösségünk ellenségei ellen."11

Ettől fogva mintegy megmerevedtek a frontok, és a katolikusok nagy ünnepélyességgel bérmálták meg 5 évenként a 10 év körüli gyermekeket, akik azután a Szentlélek ajándékainak megkapása után gyakorlatilag elvesztek a hit és az Egyház számára az egyre inkább szekularizálódó világban. De a protestánsok professio fidei szertartásának sem lett vigasztalóbb az utólagos lemorzsolódás-statisztikája.

Mielőtt a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseire figyelnénk, érdemes két nagyhatású teológus Szentlélek-értelmezésére figyelmet fordítanunk, mert jelentősen befolyásolták a bérmálással kapcsolatos pasztorális gondolkodásunkat. Az egyik Schillebeeckx, aki arra teszi a hangsúlyt, hogy a keresztségben „filii Dei in Filio", fiai leszünk az Egyetlen Fiúban, azaz megkapjuk a krisztusi élet pecsétjét és feladatait, valamint ezek megvalósításához a Szentleiket. A bérmálásban pedig „filii Dei in virtute" leszünk, te7 Collectio Rituum, Bp, SzIT, 1961, 70.

8 Lexikon der Pastoraltheologie, Freiburg-Basel-Wien, 1972, V. 139-140.

9 Denz. 1628, Summa III. 65. 1.

10 Tridenti Káté, Szombathely, 1898, 180-192.

11 Théo, L'Encyclopédie catholique, Paris, Fayard, 1992, 953.----ΞΞΞΞΞ 46