Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Puskás László: To bee or not to bee
házfelfogás, amint erre már utaltunk. Szükségesnek érezzük megjegyezni, hogy az egyház teljességét, melynek megőrzését Aranyszájú Szent János Liturgiájában kérjük, aligha tükrözi, természetszerűleg, se az unifikáló, centralizáló latin, de a kétféle - egyféle keleti és egyféle nyugati - ekkléziológia sem, amelyek első látványos konfrontációját az 1439-es firenzei zsinattal kapcsolatban láthatjuk23. Véleményünk szerint ha az első egyházfelfogás távoli analógiájaként az egypólusú római világot szemlélhetjük, a kétpólusú ekkléziológia az állandósult, többé-kevésbé idővel talán kezelhető, de feloldhatatlan megosztottság gondolatát sugallja, mely a világi történelemben a kétfelé bomló római birodalomtól a 20. sz.-ig kétpólusú nagy szembenállásokig terjed. Talán a minden áron való racionális szisztematizálást kergető hajlamunkban, a látásunkban van a hiba. A két színből álló egyházkép az egyszínűhez képest nem jelent érdemi különbséget, ez is a részleges színvakság, a tökéletlen, homályos, mintegy tükör általi látás példája. A világ sok-sok Szent, Egyetemes és Apostoli Egyházára amúgy se illene se az egyféle, se a kétféle uniformis. Talán tudatosítanunk kellene önmagunkban, hogy ahány sui iuris Egyház, any- nyi sajátos egyháztani megközelítés is létezik, melyek egy közös gyökérből erednek ugyan, de szerteágazó, (nem csak kétágú) hatalmas fává terebélyesedtek. Meg kellene békélni azzal a gondolattal is, hogy mai szétágazódásai nem nőhetnek össze, nem válhatnak újra egy olyan ággá, amelyből kinőttek. A hagyományokhoz való visszatérés nem jelent archeológiái leredukálódást az örökségre. Az aligha fogadható el, hogy az Egyházak abban az alakban őrizzék meg a hagyományt, amilyen az első évezredben volt, ezt nem is tehetik, nem is teszik. S ha netán a keleti Katolikus Egyházak évszázadok óta alakuló, növekvő és jó gyümölcsöt termő ágai mára másképpen alakultak, mint a velük egy tőről való Ortodoxoké, talán ne essünk nekik fűrésszel. Maguk is megérzik, ha úgy adódik, hogy mi jó az ő leveleiknek - az a lényeges, hogy azok ne a szerte-széjjel fújdogáló szelek irányába, hanem egységesen közös napjuk felé forduljanak. Talán ezen az úton fedezhetnénk fel az igazi egységet a hagyományok sokaságában, mivel - mint ahogy Hans Urs von Balthasar oly találóan jegyezte meg - „az igazság - szimfonikus".24 23 Vö. BAÁN, op.rit., 5 o. A mindössze két szembenálló egyházfelfogás dichotomikus, vagy-vagy jellegű feltételezése, benyomásunk szerint, legalább annyira nyugati típusú, mi több, már ott is idejétmúltnak látott gondolkodásra vall, mint a korábbi volt - az egyeduralkodó, monopolisztikus jellegű, a leegyszerűsítésre törekvő. Az egyetemes egyház mentalitása a szakadás előtt sokkal polifoni- kusabb volt, így képes volt a részletek és az egység, a rész és az egész egyidejű meglátására, láttatá- sára és befogadására. Úgy tűnik, hogy ezt az örökséget, elsősorban a liturgikus textusok vonatkozásában, a Keleti Egyházak őrizték meg jobban, ezért is szokták keleti előjelűnek nevezni a teljesség, a pléroma iránti fogékonyságot, („Egyházad teljességét őrizd meg" - Aranyszájú Szent János Liturgiája). Ennek is ismét egyetemessé, közössé kell válnia, ahogy ez az első évezredben, az egyházszakadás előtt volt. 24 Vö. még Nicola BUX, op.cit., Franz Kari Prassl, Kell-e tanulnunk a bizánci liturgiából?, Communio, 4. (76) sz., 1993, lengyel verzió. 35 =
