Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Puskás László: To bee or not to bee
tűk megélése és egész életük nem az elméleti teológiai elmélyülés jegyében, hanem a mindennapi hitvallás kereteiben zajlott, ami eleve kizárta az egyezkedő, kompromisz- szumkereső próbálkozásokat (akik ezt megpróbálták, rövidesen meg is egyeztek lelkiismeretükkel és nemcsak a kollaboráns ortodoxia11 felé léptek, hanem egyenesen azokká is lettek, sőt némelyek, szerencsére csak kevesen, onnan is továbblépve a harcias ateizmus propagandistáiként érvényesültek). A görögkatolikusok ma is a hit állandó megvallása és a folyamatos helytállás nagyon nehéz állapotában vannak. Talán mégse kellene lenézni őket, annyira azért megmaradtak még az értelmi képességeik, hogy meg tudják különböztetni az Egyházi Tanítóhivatal megnyilvánulásait egy-egy hozzájuk még ma is csak elvétve eljutó teológiai magánvéleménytől, amit ha nem is az igaz hit elárulásaként értelmeznek, ahogy ezt állítják róluk, de mindenképp a realitások sajnálatos, és néha úgy tűnik, legyőzhetetlen nem-ismereteként. Érdemes lenne néha elgondolkozni azon, hogy vajon miért adott a Gondviselő annyi vértanút és hitvallót, azaz konfesszort ezeknek a görögkatolikusoknak, miért nem adott inkább több professzort. Talán mert a Ívovi Kosztelynik professzor lett a leghírhedtebb aposztata? Időnként mindnyájan tegyük fel magunknak a kérdést - mit tettünk volna mi az ő helyükben? És mit éreznénk a helyükben ma, ha rólunk szólna az Egyházunkat és helytállását semmibe vevő, bizonyíthatóan tévedésekkel és ignoranciákkal telített szöveg... Tévedés az is, hogy a Görögkatolikus Egyházak riválisuknak tartják a Ortodox Egyházakat, ahogy az idézet állítja. (Annál inkább áll ez a helyi ortodoxokra, de megemlíthetjük, példának okáért, az ortodox teológiai szemináriumok egyes minősíthetetlen hangvételű, ellenségeskedést és bizalmatlanságot szító tankönyveit is11 12). Elég lenne szemügyre venni mindkét fél publikációinak teljes körét, hogy világossá váljon: a szeretet párbeszéde jelenleg a gyakorlatban többnyire egyirányú utcának látszik. Úgy tűnik, a teljes értetlenség, amit a görögkatolikus fejekre olvasnak, (de nevezzük az egész problémakört inkább a partnerben való tévedésen alapuló és ezért elhibázott teológiai prekoncepciónak), inkább vonatkozik az egyes tőlük nyugatabbra élő szakértőkre, akik általános és teológiai kiműveltségüket illetően felvilágosultabbak, azonban a valós tapasztalatokat sajnálatos módon nélkülözik, és a részleges tudás nyomán kialakult előítéleteik szolgaságában szenvednek, még ha ezt nem is érzékelik. Itt óhatatlanul érintenünk kell, a katolikus teológusok előbb jelzett, számunkra egyoldalúnak tűnő véleményeivel kapcsolatban is, a mai Ortodox Egyházak realitásait, szemben az említett párbeszéd anyagaiból kitűnő imaginárius víziókkal13, különös tekintettel a legnagyobb számú és ezért mind a keleti-nyugati párbeszédben, és főleg 11 Itt jelezzük, hogy a terminust itt nem az igaz hit, hanem az istentagadó állammal az erőszak következtében lepaktált intézmény jelzőjeként használjuk - emlékeztetjük az olvasót az e téren uralkodó terminológiai zűrzavarra, erre később röviden még reflektálunk. 12 Pl. Д. Очицкий, M. Козлов; Православие и западное христианство (Az Ortodoxia és a nyugati kereszténység), Moszkva, 1995 - említi Romano SCALFI, Azt keresni egymásnál, ami közelebb hoz és összeköt, „La Nuova Europa" és „Новая Европа” (Milánó-Moszkva) 13 Az ortodoxok részéről nem a boldogemlékű Florenszkij atya, aki hitéért életét adta, és hasonló lelki- ségű, szellemiségű és intellektualitású párizsi teológus-társai, mondjuk Jevdokimov, Florovszkij, esetleg Sz. Bulgakov vesznek részt a dialógusban, hanem, úgy tűnik, nagyobbrészt az őket gyakorta „modernistáknak" és Nyugat felé túlságosan nyitottnak tartó ortodox középszer - a mai hivatalos Ortodoxia ugyanis legalább annyira eltávolodott az ősi alapoktól, mint az e tekintetben oly------ΞΞΞΞ= 30 Ξ
