Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 1-2. szám - Puskás László: To bee or not to bee

Úgy tűnik, hogy a Szovjetunió felbomlásával megváltozott körülmények révén ismét legális, hitük erejét vértanúik és hitvallóik sokaságával igazoló, de magától értetődően nagyon megviselt Görögkatolikus Egyházak a megelőző korszakokhoz képest optimálisabb körülmények között működhetnek, mihelyst - testvéri segítséggel - helyreállítják és korszerűsítik elpusztított szervezeteiket, tanintézményeiket és ennek következményeként hivatott és jól képzett hierarchiájukat és papi rendjüket, bár természetesen azt senki se várta, hogy ez a folyamat rövid, egyszerű és komplikációmentes lesz. Ez a gondolat a keresztény Nyugaton, a II. Vatikáni Zsinat ablaknyitása révén, a gyakorlatilag éppen üldöztetésük és elhallgattatásuk alatt polgárjogot nyert és elterjedt felismerések, elsősorban a keresztény egység különösen erős vágyának jelentkezése, az ősi keleti egyházi értékek mind terjedőbb megismerése és jogos felértékelődése, és nem utolsósorban ezen Egyházaknak a Katolicitáson belüli egyenjogú, sui iuris Egyházakként (és nem csak rítusként) való elismerése nyomán sem látszott irreálisnak. Azonban ezeknek az elvárásoknak a teljesülése, objektív és szubjektív tényezők mentén, részben előre nem látott, állandósult, komoly helyi akadályokkal is terhes, bár sok minden, az eltelt idő rövidsége ellenére, már lassan tisztázódik.3

A legális működés első évtizede végének közeledtével még mindig elmondható: papjai még kevesen vannak, elöregedtek, az Ortodox Egyházba való áttérést elutasító, hitükért a börtönöket is megjárt vagy odahaza maradt, de kenyérkereső foglalkozással is terhelt, a betiltás évtizedei alatt illegálisan működő papok lassan kihalnak. Nagy ugyan a hivatások száma, de az utánpótlás szükségképpen másképp képzett, mint az e tekintetben szerencsésebb sorsú nyugati Egyházaknál. Oktatásukat nem kis részben nem jeles teológiai fakultásokon, hanem az illegalitás megpróbáltatásai közepette, öreg paptanárok lakásai rejtekében tanult és szentelt, szintén nem fiatal papok, illetve esetenként ortodox vagy nyugati teológiai végzettségűek végzik (az utóbbiak főleg a galíciai szemináriumokban a nyugati ukrán emigráció köréből). Természetes, hogy a kispapok a nyugatitól eltérő felkészültsége miatt, elsősorban a megelőző rendszeres hittanoktatás hiánya miatt a papi formáció prioritásai itt eltérnek azoktól. A papnevelés alanyi és tárgyi feltételei is még mindig rendkívül hiányosak.

A sokévtizedes, a külvilág felé gyakorlatilag néma, hallgató katakomba-állapot után, a lassú liberalizáció nyomán a 80-as évek közepétől jelentkező tüntetések, esetenként éhségsztrájkok és más akciók, főleg az engedély nélküli nyilvános istentiszteletek, (Ungváron az első nyilvános Szent Liturgia a Kálvária-hegy tetején, a temetői keresztút utolsó stációjánál 1988 Fényes Hetének péntekén, az első püspöki Liturgia pedig ugyanott 1988 szeptember 18-án lett megtartva az akkor még ortodox birtokban levő Ungvári Görögkatolikus Székesegyház búcsúünnepén, a Szent Kereszt fel- magasztalásának napján, a belügyi szervek akkor még alig leplezett videózása által megörökítet- ten, ezt a jelen tanulmány szerzője személyesen is tanúsítja - a dossziék dagadnak, ahogy az egyik rangos beliigyes elszólta magát görögkatolikus orvosának), a körmenetek és a nyugati közbenjárás nyomán (első helyen itt súlya és eredményessége miatt a Szentatya fellépését említjük Gorbacsov római látogatása alatt 1989 dec. 1-én), a mindezek révén elért viszonylagos megtűrtség, majd a görögkatolikus egyházi hierarchikus struktúrák és az egyes egyházközségek hivatalos bejegyzése után, mely az érvényben levő egyházügyi törvény hatályának átértelmezése, azaz a görögkatolikusokra való kiterjesztése útján történt, megkezdődött a hivatalosan az állam birtokában levő templomaik állami közreműködéssel zajló visszaadásának folyamata, értve ezalatt a más célra használtakat és a változások nyomán az Ortodox egyházmegye joghatósága alól ismét a sajátjuknak vallott Görögkatolikus egyházmegyéhez csatlakozó egyházközségek templomait. Sajnos sokhelyütt a jelzett egyházközségeken belül kisebbségbe került és az ortodoxiához továbbra is ragaszkodó hívek érdekei ezzel szükségképpen sérültek. (Itt most nem érintjük az ügy erkölcsi vonatkozásait, azaz hogy annak idején, a 40-es évek végén ezeket a templomokat csaknem kizárólagosan erőszakkal adták át az ortodoxoknak, a korabeli, akkor már hivatalosan nem létező görögkatolikusokat semmibe véve). A templomok visszaszerzésének folyamata a bejegyzett görögkatolikus egyházközségek által, az első idők jelentős számú esete után, mára már gyakorlatilag befejeződött. A valamikori görögkatolikus hívek jelentős része számára, nem kis részben az----ΞΞΞΞΞ 26 ΞΞΞΞ-------