Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Gál Ferenc: A Szentlélekről szóló tanítás a II. Vatikáni Zsinat után
Nem kétséges, hogy az egyháznak ez az elsőrendű küldetése és ebbe van belefoglalva egész lelkipásztori feladata. A világ figyelmét rá kell terelni Krisztusra, aki egyedül az út, igazság és élet. De csak az közelítheti meg őt, akit az Atya vonz. Az Atya pedig a vonzalmát a Szentlélek által gyakorolja. Az evangélium tehát arról tanúskodik, hogy az egyház igazi kiváltsága az igazság és a szellemiség adománya. Ezzel kell a világot visz- szatartani attól, hogy belesüllyedjen az anyagiságba, az ösztönbe és a tévedésbe. Itt kell még megjegyeznünk, hogy az egyház szükségszerűen karizmatikus közösség, hiszen Krisztus dicsőségét és a Szentlélek erejét hordozza a világban. De az már a mindenkori egyházi élet feladata, hogy ezt a karizmát milyen formában, milyen lendülettel és milyen kitartással érvényesíti. Természetesen Krisztus győzelme és a Szentlélek működése mindig a hit tárgya marad, s annak megértését ilyen kérdések nehezítik: Élhet az ember emberi módon, történeti és üdvrendi távlatban úgy, mint keresztény? Élhet-e abban a meggyőződésben, hogy a megtörtént megváltás betetőzést adott, sőt biztosítékot arra, hogy az istenszeretet és az emberszeretet végül is diadalmaskodik? Ilyen kérdésekre csak a Szentlélek kiáradása adhat választ. Minden nehézség ellenére csak abból indulhatunk ki, hogy a keresztény tanítás evangéliuma, azaz örömhír, amely a betlehemi éjszakában kezdődött, amikor az angyalok nagy örömet hirdettek, és csúcspontját elérte a feltámadás örömével (Lk 24,41). A közbeeső halál és szomorúság nem vette el az örömet. Az Atya elviselte Jézus elhagyatottságának kiáltását a kereszten, hogy majd az öröm annál nagyobb legyen, hiszen megtörtént a győzelem a halál felett. Azóta minden zsákutcából van kiút, s az apostol le is merte írni ezeket a szavakat: „Örüljetek, testvérek, ha részetek lehet Krisztus szenvedésében" (lPt 4,12). * Krisztus dicsősége azonban nemcsak az, hogy a megváltás műve egyszer lejátszódott a történelemben, hanem még inkább az, hogy ez ad értelmet az egész történelemnek. Az ő működését elsősorban az jellemzi, hogy a testi vágyakkal szemben kifejezésre jut benne a szellemnek, a Szentléleknek a hatása és emelkedettsége. Az evangélista gyermekkoráról azt jegyzi fel, hogy „növekedett lélekben és kedvességben Isten és emberek előtt" (Lk 1,80; 2,40). A Jordán folyónál a Szentlélek lebeg embersége fölött és viszi a pusztába, hogy előrekészüljön nyilvános működésére (Lk 3,22). Utána a „Lélek erejével" kezd tanítani (Mg 4,23) és gyógyítani (Mt 12,28). Közben meg kell látnunk azt is, hogy mit művelt a Szentlélek az ő emberségében. Megadta a tökéletes egységet az Atyával, továbbá a fiúság kifejezését és a fölt étien engedelmességet. Nem a maga dicsőségét keresi, hanem az Atyáét, s feltámadása után ezt a Lelket leheli az egyházba, hogy ilyen irányban folytassa működését. A hangsúly azonban azon van, hogy ő kiérdemelte a világnak a Szentlelket, azért a Lélek működése őhozzá kapcsolódik, nem a mi érdemeinktől függ. Az egyháznak ez külön bizalmat ad, mert tudja, hogy a Szentlélek segítségével a történelmet úgy élheti meg, mint isteni drámát, mint az igazság szolgálatát és Isten mindenhatóságába ve- ' tett bizalmat. Balthasar teológiájának csúcspontját abban látom, hogy ő megragadta a kinyilatkoztatás hangnemét és arra építette rendszerét. Ebben a világban az ember minden gyarlósága ellenére kinyilvánul Isten dicsősége, megmarad benne az igazság keresése és megtalálása, és a történelem olyan isteni színjáték, amely az irgalom és a szeretet győzelmével végződik, nem tragédiájával.-------- 21 =
