Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Várnai Sándor Jakab: A szerzetesség az egyházban
A szerzetesség egyházi jelentőségét így foglalja össze: „A zsinat utáni vitákban széles körben fölmerült a rendek 'egyházi jellegének' vonatkozása. Jelentőségüket az egyházban - ahogy azt a szerzetesi élet zsinat utáni teológiájának nagy vonalai megmutatták - nem lehet tevékenységükre leszűkíteni. A rendek küldetése az egyházban csak a lét és a tevékenység feloldhatatlan, egymással kölcsönhatásban álló kettős-egységében szemlélhető. A szerzetesi élet megjelenési formáján különösen fényesen ragyog fel az egyházi létezés három jellemző tulajdonsága: a szerzetesség a maga életformájával aláhúzza az egyház közösségi, eszkatológikus és prófétai jellegét, és ezeket jelszerű, szimbolikus cselekvéssel kifejezetté és láthatóvá teszi. A rendek mintegy szimbólumként, illetve az egyház tömörített bemutatásaként különösen is kiemelik e vonásokat, és így signum in Ecclesia lesznek." (Herzig 409.) A lét és tevékenység kérdésének felvetése vezet el minket a konszekráció egyházi jelentőségének bemutatásához. Érdekes módon Herzig ezt a lépést nem teszi meg, mert áttér „az egyházi létezés három jellemző tulajdonságára". Pedig a lét és tevékenység kérdését felvető pápai megnyilatkozások a konszekráció kérdéséhez vezetnek: „Hogy a szerzetesi életben az Istennek való konszekráció az elsődleges, azt VI. Pál így emelte ki a Legfőbb Szerzeteselöljárók Nemzetközi Uniója képviselőinek tartott beszédében: 'Amint a házasságot nem lehet meghatározni a férj és a feleség professziójával (szakmájával - VJ.), hanem csak kizárólagos, hűséges és életet adó szeretetükkel, így a szerzetesi élet ismérve és ereje sem a szociális vagy apostoli tevékenységben található, bármilyen jót eredményezzen is ez, hanem az Úrnak való teljes konszekráltságban' (Osservatora Romano, 1973, XI. 9.) Ugyanezt hangsúlyozta II. János Pál pápa is: 'Nem az számít, amit a szerzetesek tesznek, hanem elsősorban az, hogy kik ők, mint az Úrnak konszekrált személyek' (Beszéd Maynoothban, 1979. X. I.)."15 A Vita Consecrata befejező részében II. János Pál pápa ezt a gondolatot illusztrálja a betániai vacsora során Jézus lábára öntött drága kenet evangéliumi képével. „A drága kenet, melyet a tiszta szeretet aktusából - s ezért minden 'haszonelvű' meggondolástól függetlenül - kiöntenek, az ingyenesség túláradásának jele, miként ez egy olyan életben nyer kifejezést, amit odaadtak az Úr szerelméért, szolgálatáért, s hogy személyének és misztikus Testének szenteljék magukat." (VC 104.) Nem az, amit tesznek, hanem amik - és ha ez utóbbi „számít", akkor ez utóbbinak kell keresnie az ekkleziológiai jelentőségét, vagyis (így következtet a pápai tanítás) a konszekrációnak. Herzig szerint a szerzetesek a jelszerű cselekvéssel teszik láthatóvá az egyház három fontos vonását, „közösségi, eszkatológikus és prófétai jellegét". Három kijelentés van tehát együtt: a lét és tevékenység szintjének viszonya, a három fontos vonás és a jel-szerep. Ha Herzig a konszekrációt nem zárta volna ki az egyháztani tárgyalásból, akkor talán egyetértene azzal, hogy a keresztény, egyházi lét szintjén az igazán fontos elem a konszekráció, aminek a szerzetesség próbál a jele lenni. A lét szintjén megvalósuló konszekrációnak van egyházi jelentősége. Összetalálkozott tehát a szerzetesség jelszerűsége és a konszekráció szempontja. Ami a lét szintjén megvalósul, annak jelre van szüksége, hogy felfoghassuk. A szer15 Arnaldo PIGNA: Megszentelt élet. Szent Gellért, Szeged, 1990. 111. old. 77
