Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Boda László: A természetes erkölcsi törvény időszerűsége korunkban
vei érzékeltethető. Egy bérgyilkos portréját mintázza meg a film, lélektani hitelességgel, túlemelkedve a sablonokon. Főszereplője egy ideig habozás nélkül teljesíti a kapott utasítást, a megfelelő pénzbeli ellenérték fejében. Meg is nyugtatja a lelkiismeretét. Amikor azonban orvos-jótevőjét kellene profi módon kiiktatni az élők sorából, felbérlője akarata szerint, fellázad a lelkiismerete. Tudni akarja, hogy miért kell meghalnia a kiszemelt áldozatnak, aki történetesen kiváló sebészorvos, neki pedig jótevője, sőt barátja. Megtudja, hogy pusztán azért, mert az orvos halálával meghiúsulna az az operáció, melyet csak ő tud elvégezni. A felbérlő tehát nem az orvost akarta megöletni, hanem azt a politikust, aki a nehéz műtétre vár. A páciens halála a fontos számára. Az orvosnak a kényelmesebb megoldás érdekében kellene meghalnia. A nyílt gyilkosság feltűnést keltene. Amikor a bérgyilkos erről megbizonyosodik, felbérlője ellen fordítja fegyverét, és azt lövi le. Az előbbi - amit fizikailag megtehetne - még az ő számára is erkölcsi képtelenség. Az elfojtott lelkiismeret fellázad. Az a kérdés is fölmerül a természetes erkölcsi törvénnyel kapcsolatban, milyen összefüggésben van az az Újszövetséggel. A személy értékekben való kibontakozása a talentumok példabeszédében kapja meg evangéliumi felszólítását (vö. Mt 25. f.). A tartozás Jézus sokat idézett felhívásában fejeződik ki: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené". (Lk 20,25) A római levélben pedig szó szerint ez a szöveg olvasható: „Adjátok meg mindenkinek, ami jár" (13,7). Előbbi egyértelműen utal arra, hogy amennyiben a második elv merőben evilági értelmezése nem veszi figyelembe ezt a teremtményi tartozást, a kinyilatkoztatás fényében az elv közvetlen következménye, hogy az értelmes teremtmény az imádás kultuszával tartozik Teremtőjének. Közösségi felelősségünk főleg Pál apostolnál kap plasztikus megfogalmazást: a Titokzatos Test analógiájában, melynek feje Krisztus (Kol 1,18). Az arisztotelészi „dzoon politikon" gondolata és Menenius Agrippa példázata itt teológiai magaslatra emelkedik. Értelmes voltunk sajátos kötelezettségét idézi mindaz az evangéliumi utalás, amely az okosság szerepét emeli ki. Ez azonban nem sztoikus életbölcsességre utal - az Apostol kiélezi az ellentétet -, hanem az üdvösség okosságára, melyben a „kereszt bölcsessége" olyan fontos szerepet kap (vö. lKor 1,18). Ez pedig már több, mint az emberi értelem vezérszerepe, mert a Szentiélektől kapott ajándék (Ef 1,17). Azok sajátja, akiket a Lélek vezet. Az evangéliumi aranyszabállyal az Újszövetség mintegy pótolja azt, ami a görög etika hagyatékából hiányzik. Amikor pedig ezt olvassuk: „Legyetek tökéletesek, mint a ti Mennyei Atyátok" (Mt 5,48), nem az „Ad impossibile nemo tenetur" erkölcsi evidenciájának érvénytelenítésére következtetünk, hanem Häringgel felismerjük az evangéliumi felhívás „célparancs" jellegét. Olyan életszabályról van itt szó, mely az Isten képére alkotott ember alapvető törekvése kell legyen, hogy mindig jobban közelítsen a Teremtő tökéletességéhez, melyet azonban soha el nem érhet.19 A természetes erkölcsi törvény újszövetségi elismerésének legjellemzőbb dokumentuma azonban az, amit Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben a pogányok üdvösségének lehetőségével kapcsolatban kifejt. Az erkölcsi felelősség alól a pogány sem vonhatja ki magát, mert az erkölcsi törvény által megszabott cselekvésmód „a szívébe van írva" (2,15). Ennek következtében „Amikor a pogány a törvény híján a természet szavát követve jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a tör19 Das Gesetz Christi, Freiburg am Br. 1954. 4. jav. kd. 282, 407.
