Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A rendkívüli vagyonkezelési intézkedés a CIC szerint
Befejezés Áttekintettük tehát a rendkívüli vagyonkezelési intézkedés problémáját, hatályos előírásait úgy általában, mint sajátosan, megjelölve az egyes fontosabb hivatalos jogi személyekre vonatkozó törvényeket, jogszabályokat. Összefoglalólag megállapítjuk, hogy a törvényhozó egyrészt védi az egyházi javakat annak érdekében, hogy azok kijelölt céljaikat megvalósíthassák (elidegenítési tilalom), másrészt - és a rendkívüli vagyonkezelési intézkedés elsősorban ezt hivatott szolgálni- a javak okos, megfontolt kezelését írja elő.23 A nagyobb fontosságú jogügyletek eldöntése és végrehajtása nem pusztán a vagyonkezelők dolga, hanem tanácsot, közös megfontolást, sajátos engedélyt kívánnak. Ennek következtében a rendkívüli vagyonkezelési intézkedéshez irritáló törvény kapcsolódik. Az illetékes elöljáró és tanácsa kormányzati beállítottsága szerint adja meg a szükséges engedélyeket, vagy épp utasítja el. Helyet ad valamilyen intézkedésnek, vagy korlátozza az illető jogi személy anyagi javak feletti tulajdonosi, közelebbről rendelkezési jogát, annak adott esetre való gyakorlását. Továbbá feltételezi az egyes jogi személyek létét- és működését garantáló állandó vagyon meglétét, ehhez fűzi az elidegenítési intézkedésre vonatkozó szabályokat, míg az egyéb, a jogi személy vagyoni állapotát jelentősen módosító, de vagyoni helyzetét nem rontó intézkedéseket a rendkívüli vagyonkezelési intézkedések körébe sorolja. A jog tehát a javak kezelését illetően is alapvetően a communio és a correspon- sabilitas elveit valósítja meg, melyet a II. Vatikáni Zsinat egyháztana többször és többféleképpen megfogalmazott.24 23 Ami az okosságot és megfontoltságot illeti, nem pusztán a prudentia politica és a prudentia oecono- mica (prudentia regnativa), hanem e kettőt megszűntetve, megőrizve és felemelve magába foglaló prudentia divinae providentiae szerint kell eljárni. Vö. SCHMÖLZ, F-М., Utrum occonomica debeat poni species prudentiae, in Administrator bonorum. Oeconomus tamquam paterfamilias. Sebastian Ritter zum 70. Geburtstag. Hrsg. Hans Paarhammer, Salzburg, 1987. 333-339. OCHOA, X., Ratio bonorum temporalium in Ecclesia et institutis perfectionis post Concilium Vaticanum II., in Studia in memóriám J. Ochoa CMF. excerpta e Commentarium Pro Religiosis. Collegit ac praesentavit Dominicus J. Andres CMF, Roma 1990, 208-209. 24 Vö. BEYER, J., FELICIANI, G., MÜLLER, H., Comunione ecclesiale e strutture di corresponsabilitä, Roma 1990. Folia theologica Megjelenik évente. Tudományos tanulmányokat közöl neves külföldi és hazai szerzőktől, kizárólag nagy nyugati nyelveken (angol, francia, német, olasz, spanyol), a Hittudományi Kar keretében művelt szakterületekről. A tanulmányok után minden kötetben könyvismertetések és hírek találhatók a Fakultás életből. Szerkesztő: Erdő Péter Megrendelhető: Márton Áron Kiadó, H-1035 Budapest, Kórház u. 37. Tel.: (36-1) 168-9527 Fax: (36-1) 168-9869 Előfizetési díj: külföldről: 16 USD/év, Magyarországról: 400 Ft/év 42 Ξ