Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A rendkívüli vagyonkezelési intézkedés a CIC szerint
dolgunk. A vagyonkezelés ott ér véget, ahol az elidegenítés kezdődik. Az elidegenítést itt szűk értelemben vettük, vagyis a tulajdon teljes átruházását jelenti. Az elidegenítésnek azonban létezik egy tág értelme is, melyet a Kódex szintén ismer, nevezetesen azt, amikor valamilyen dologi jogot enged meg a tulajdonon (haszonélvezet, szolgalom, örökhaszonbérlet stb.). Ezek az intézkedések nagy hasonlóságot mutatnak a rendkívüli vagyonkezelési intézkedéssel. A probléma tisztázásához fontos ismernünk egy másik fogalmat, az állandó vagyon, vagy törzsvagyon (pátrimonium stabile)14 fogalmát. Ide a törvényesen kijelölt (legitima assignatio) javak tartoznak, s e javak per se, de nem abszolúte elidegeníthetetlenek, mivel az illető jogi személy mindennapi működésének alapját (autosufficientia) képezik. Hasonlít e fogalom a javadalmak alapjához (dós), mind ingatlanok, mind pedig ingóságok tartozhatnak hozzá. A modern gazdasági rendszerekben az ingatlanok jelentősége csökkent, s az ingóságoké pedig növekedett. Ilyen vagyon előzetes meglétét feltételezi a 114. § 3-a is. A jogi személyiség megadásának mintegy feltételét képezi. A törvényes kijelöléssel e javak elidegeníthetet- lenekké lesznek, tehát a szorosan vett vagyonkezelésből ki lesznek véve. Lehet pl. rendkívüli vagyonkezelési intézkedés az ilyen törvényes kijelölés. Az 1295. kánon szerint mindazok az intézkedések, melyek a jogi személy vagyonjogi helyzetét rosszabbá tehetik, egyenlő elbírálás alá esnek az elidegenítéssel, következésképp nem a vagyonkezelés, hanem az elidegenítésre vonatkozó előírások alkalmazandók rájuk. Viszont kérdés az, hogy a törvényhozó kiterjesztette volna a tág értelemben vett elidegenítési intézkedést a rendkívüli vagyonkezelési intézkedésekre? Ezeket is magába foglalják azok a jogügyletek, melyek révén a jogi személy vagyoni helyzete rosszabbá válhat? Avagy minden rendkívüli vagyonkezelési intézkedés magába foglalja a tág értelemben vett elidegenítési intézkedéseket? Az 1295. kánon normatívája csak azokra az intézkedésekre vonatkozik, melyek hasonlóságot mutatnak az elidegenítéssel, vagy az összes rendkívüli vagyonkezelési intézkedést is az elidegenítés szabályai alá vonta a törvényhozó? A kérdés eldöntéséhez látnunk kell, hogy a törvényhozó külön normatívát határozott meg a vagyonkezelési és az elidegenítési intézkedésekre vonatkozóan. A rendkívüli vagyonkezelési intézkedésekre alapvetően a következő előírások vonatkoznak: A részleges jognak, a saját jognak és a szabályzatoknak kell meghatározniuk azokat az intézkedéseket, melyek rendkívülieknek számítanak. Ha erről ezek hallgatnának, akkor a püspök kötelessége ilyen felsorolásról, kijelölésről gondoskodni. Az ilyen intézkedések érvényes foganatosításához mindig az illetékes elöljáró előzetes engedélye szükséges. Az elidegenítésnek tárgyát pedig csak azok az intézkedések képezik, melyek a törvényes kijelöléssel az állandó vagyonhoz tartoznak, és egyúttal a jog által meghatározott értéket meghaladják. Ekkor és csakis ekkor szükséges az érvényes és megengedett elidegenítésükhöz az illetékes hatóság előzetes engedélye. Közös a kétféle intézkedésben az, hogy védeni igyekeznek az egyház javait, annak érdekében, hogy céljait megvalósíthassa. Különböznek abban, hogy az elidegenítési előírások a jogi személy állandó vagyonát védik, s ezzel az önelégségességet, addig a rendkívüli vagyonkezelési intézkedések inkább az ún. változó vagyon és az ál14 Az új Kódex módosított a terminológián, a régiben ennek megfelelője a következőképp hangzott: "servando servari potest", ami konkrétan nehezen volt meghatározható. Az új normatíva szerint a törvényes kijelöléssel egyértelművé válik e vagyon jellege, s egyszerűen alkalmazható rá a jog előírása. i= 36 =
