Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 1-2. szám - Boda László: A természetes erkölcsi törvény időszerűsége korunkban

Az európai tudat számára a görög etika adja meg az ősmintát. Annak keretében fokozatosan fogalmazódik meg a természetes erkölcs néhány alapvetőt tétele. Ez megelőzi a hitbeli elkötelezettséget, ugyanakkor a kinyilatkoztatás üzenete is föltételezi és megerősíti azt. A görög etika vonulata főként a sztoikusok tanításában reflektál annak kezdeti megfogalmazására. A sztoikus morál közvetítésével hivatkozik rájuk mint követendő erkölcsi törvényekre a praktikus római elme, Cicero írásaiban. Aquinói Szent Tamás is úgy veszi át és illeszti be követelményeit a keresztény erkölcs összegezésébe, mint a görög etika - elsősorban Arisztotelész - tanítványa.4 Természetesen tekintettel van a Szentírás ide vonatkozó tanítására is. A humánértékek felé orientált német erkölcsteológiai iskola (Weltethik) újra felfedezi és kiegészíti.5 Szélsőséges képviselői - autonóm morál - azonban a Veritatis splendor pápai enciklika figyelmeztetését vonják magukra, s nem alaptalanul.6

A természetes erkölcsi törvény iránti várakozó figyelem azonban bizonyos csalódásnak van kitéve, ha felismerjük, hogy csupán néhány alapvető életszabályról van szó. Aquinói Szent Tamás tekintélye és a hagyományőrző szemlélet századokra konzerválta annak hármas számát. „Tedd a jót, kerüld a rosszat", „Add meg mindenkinek, ami jár", továbbá: „Értelmes lény vagy, élj értelmes voltod szerint". Az első a legegyetemesebb erkölcsi törvény, mely Szókratésszel magát az etikát tekinti úgy, mint az igazi „jó" keresésének filozófiáját. A második Platón és Arisztotelész révén mint az igazságosság alapkövetelménye jelentkezik. Platónnál olyan „ideális" állam keretében keresi megvalósulását, melyben mindenki a helyére kerül, legalábbis a három társadalmi réteget tekintve (filozófusok, katonák, föld- és kézművesek). A harmadik általános jellemzője a görög racionalitásnak, mely a szenvedélyeken győzni tudó értelemmel a filozófus jellemzője.

Az alkalmasát lehet vitatni, az elvet nem. Cicero érdekes módon a szülők tiszteletét is ide veszi („Parentes sunt honorandi").7 Ezt a kereszténység a Tízparancsolat negyedik parancsának tekinti és a kinyilatkoztatás fényében értelmezi. így nyílik alkalom arra, hogy a kezdeti csalódást feloldjuk, amikor mindössze három alapszabállyal szembesülünk. Először ugyanis kiderül, hogy a természetes erkölcsi törvényt megfogalmazásában bővíteni és finomítani lehet. Másodszor az válik világossá, hogy van annak egy másodfokú, már konkrétabb és így tágasabb érvényességi köre is. Maga a Tízparancsolat szintén szerves összefüggésben van a természetes erkölcsi törvénnyel. Ebben a tekintetben összevont formában akár így is megfogalmazható lenne: „Add meg Istennek és embertársadnak, ami megilleti". Mivel pedig a Tízparancsolat tiltó formában kapott megfogalmazást az Ószövetségben (két helyen is), a kijelentésforma ehhez igazodhat: „Ne tégy olyat, amivel bűnös módon megszeged az Istennek és embertársaidnak való tartozás törvényét".

4 Vő. pl. II-II. 85 q 1. a. I/II. 90 q 1 a.

5 A Weltethik, humán-orientációját leginkább a Humánum c. kötet érzékelteti. Alcíme: Moraltheologie im Dienst des Menschen. Pathmos, 1972. (több morálteológus közreműködésével, szélsőségektől mentesen). Benne ld. pl. F. BÖCKLE: Theonome Autonomie, 17.

6 Az enciklika (1993) fogalmazása szerint Istentől függetlenített „autonóm morál" nem fogadható el, mert csak Isten mondhatja meg az embernek, mi a „jó" az üdvösség szempontjából. 1. 9.

7 Pro Milone, lo. Cicero az Isteni Valóság iránti kultusz és a mindenkinek megadni, ami jár elveihez csatolja harmadikként a szülői tiszteletet. Vallja, hogy ez a belső törvény velünkszületett („non scripta séd nata").

—11