Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Baán István: Egyesült egyházak vagy testvéregyházak?
A firenzei zsinaton, pozíciójában megerősödött pápaság számára új távlatok nyíltak meg a nagy földrajzi felfedezésekkel. Az Újvilág és India meghódításával Róma egész föld- részekre terjesztette ki joghatóságát, a régi, egykor hírneves patriarchátusok pedig kicsiny szigetekké zsugorodtak az őket körülvevő latin tengerben. Egy ilyen megváltozott történél- mi helyzetben jöttek létre az újkori uniók, amelyekre a tridenti zsinatot követő ellenrefor- máció nyomta rá a bélyegét. Igaz, hogy mindezek a részuniók a firenzei megállapodások- ra hivatkoztak mint mintájukra, az érintett egyházak pozíciója - s ezáltal teológiai értéke- lése is - azonban merőben eltért a XV. századbeli ortodox egyházakétól. Annyiban viszont mindannyian Firenze örökösei, hogy viselniük kellett az ottani unió kétértelműségének összes negatív következményét. Itt elsősorban a kelet- és közép-európai uniókra szeret- nénk utalni, amelyek nem az oszmán birodalom, hanem a lengyel és a magyar korona égi- sze alatt jöttek létre. Mind Lengyelországban, mind pedig Magyarországon és Erdélyben csupán megtűrt vallás volt az ortodoxia, annak összes társadalmi következményével együtt. Az unióval együtt a társadalmi emancipáció lehetősége is felcsillant az ortodoxok előtt, s ez volt az egyik főmotívuma annak, hogy püspökeik hajlandók voltak egységre lépni Ró- mával. Tárgyalási pozíciójuk igen gyenge volt, hiszen semmiféle világi hatalom nem támo- gáttá őket. Az 1596-os breszt-litovszki, az 1646-os ungvári és az 1698-as gyulafehérvári unió dokumentumaiból világosan kitűnik, ha az okmányok kötelező stílusának burkát le- hántjuk a központi mondandóról: egyrészt meg voltak győződve róla, hogy addig vallott hi- tűk minden tévedéstől mentes volt (épp ezért továbbra is meg kell őrizniük), másrészt azt szabták egyesülésük feltételéül, hogy Róma garantálja, csorbítatlanul megtarthatják vallá- sukat, ami magában foglalta a püspökválasztás jogát is. (A dokumentumokban ezt a ״reli- gio nostra” - lengyelül ״nasza religia” ״ritus graecus” románul ״toata legea noastra” - ״egész törvényünk” - kifejezések jelzik.)3 Álláspontjukat, ami egyenlő volt saját önálló egy- házi voltuknak, ״tcstvéregyház”-voltuknak állításával, Róma nem fogadta el. Az unió meg- kötése nem kétoldalú szerződést jelentett a szakadás megszüntetésére - még ha az unitus fél így is szerette volna értelmezni -, hanem egy olyan egyháztartomány felvételét a kato- likus egyházba, amely addig elszakadva élt az igaz egyháztól. (Sőt pl. 1701-ben Kollonich bíboros Bécsben latin rítus szerint titokban pappá és püspökké szentelte az uniót már két évvel azelőtt aláíró Athanáz gyulafehérvári érseket!) Ennek módozatairól Rómának konkrét elképzelései voltak, mégpedig ama tapaszta- latainak alapján, amelyeket Dél-Itáliában és Szicíliában szerzett a XVI. század utolsó har- madában. A század közepéig az itteni görög szertartású keresztények saját püspökük veze- tése alatt éltek, olyan helyi egyházként, amely közösségben volt a pápai egyházzal. Ekkor azonban elvették tőlük püspöküket, s ezáltal megszűnt önálló egyházként való létük is: olyan, a latin hierarchia alá rendelt hívőkké lettek, akik liturgikus szempontból kivételes szabályozás kedvezményében részesültek. Ez a felfogás érvényesült a breszti uniókor is, ami később példaértékű lett a további uniók számára. Az 1595. december 23-án kelt ״Magnus Domini” kezdetű uniós bullában VIII. Kelemen római szempontból értelmezve adja elő az eseményeket. Szó sincs róla, hogy megelőzőleg a kijevi metropólia zsinatot tar- tott, amelyen kereste volna a római egyházzal a közösség felvételét. Ehelyett külön-külön nevezi meg Mihály érseket, püspöktársait, papságukat és a népet. Nem egy zsinati határo- zatra akar válaszolni, hanem azt emeli ki, hogy egyes püspökök óhajtották az uniót, a dePATACSI, G., Ancienne et nouvelle perspectives concernant les Églises orientales unies ä Rome, in Irénikon 1968, 37-39. 6 =
