Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Vanyó László: Olympia és a korai kereszténység (A hely és az eszme sorsa a történelemben)
újpitagoreus nézetnek is, miszerint az elhunytak lelkei mind hímneműek, és ennek meg- felelően hímneműre változtatták a női neveket is a sírfeliratokon. A verseny rituáléja, a vetkőzés, a megkenés - melynek célja, hogy kicsússzon az ellenfél fogásából - megfelel a keresztelési rituálénak. Az ״egyiptomi”, a ״fekete” a Sátánnal azonos.42 A ״fekete” a por- ban hempergett. Ezzel szemben előjött egy hatalmas termetű férfi, az amphitheatrum fel- ső párkányánál is magasabb, a versenybíró, kezében zöld ág, aranyalmákkal, a győzelmi díjjal. Ezek után szabályos pankrációs mérkőzést ír le a szenvedéstörténet szerzője (talán Tertullianus volt), szabadfogású mérkőzést.4■י A szenvedéstörténet 4. fejezetében más for- mában találjuk meg a győzelem leírását. Ez azért tanulságos, mert az előbbi leírás volt a klasszikus ״versio”-ja az ״agón”-nak, ez a második a biblikus, zsidó-keresztény ihletésű descriptio. E látomásban Perpetuának létrán kell felmennie, amelynek alján hatalmas ki- gyó leselkedik, amely megkísérli elriasztani a felmenőket, időnként kinyújtogatva fejét a létra legalsó foka alól. Perpetua azonban rögtön azzal kezdi, hogy a kígyó fejére tapos. Az utalás a Teremtés könyve 3,15-re, és a 28,10-22-re. A gesztus, amellyel Perpetua győzel- mét kifejezi, ismeretes a Trajanus-korabeli ábrázolásokról, amelyeken a győztes uralkodó a kígyótestű ellenség nyakára lép. Hozzátehetjük még: a közfelfogás szerint Etiópiában élt egy hatalmas méretű kígyófajta, amelynek ״sisakos”, ״páncélos” feje volt, amelyet a bizánci Szent György-ábrázolásokon is látunk. A Perpetua és Felicitas szenvedéstörténe- tében görög-latin, és bibliai motívumok szövődnek össze az ״agón” leírásában. Perpetua győzelméért pl. nem koszorút kap, hanem ״ágat”, ami a vértanúkat megillető pálmaág, zsidó eredetű jelkép. Győzelme után az ״epinikion”, a győzelmi ének a ״zsoltár”. Ez is zsi- dó-keresztény elem. A 2. századi ״agón” -értelmezés gnosztikus változatát is érdemes röviden szemügyre venni. Ezt az értelmezési változatot főleg az apokrifekben találjuk meg. Ezek nem a küz- delmet, hanem csak a győzelem utáni nyugalmat ecsetelik, szót sem ejtve testi erőfeszítés- ről vagy szenvedésről.A Tamás-cselekedetekben a ״szellemi Krisztus” az ״atléta”.44 A ״küzdelem”, az ״atléta” szavak itt csak díszletek, az apokrif átveszi ugyan a vértanúkor szó- használatát, de csak győzelemről, nyugalomról beszélnek ezek az írások, az atléta alakot változtat ezekben a művekben, a végén bukolikus pásztor alakjában jelenik meg. A 2-3. századi írásokban a ״gyakorlótér” a ״börtön”, a ״vizsgálati fogság”. Alexandriai Kelemen szerint ez a világ a gazdagok számára.45 Alexandriai Kelemen a mindennapi élet talajára ülteti át a képet, mivel a város gazdag keresztényeinek az üldözések idején - mivel sok vesztenivalójuk volt - szívesen pártoltak át a gnosztikusokhoz, akiknél nem volt hitvallási kötelezettség az üldözések idején. Az egyébként igen megértő Kelemen minduntalan a pa- rancsokat, a kitartást, az erényeket hangsúlyozza, pontosan azért, mert a gnosztikus nem a küzdő, szenvedő Krisztussal vállalt közösséget, hanem csak a ״Győztessel”, kizárólag a szellemi megváltás érdekelte, az ״agón”-ból csak a koszorú érdekelte, de nem a küzdelem. A gnosztikus egyéni erőfeszítés nélkül állt a győzelmi dobogóra az atléta Krisztus mellé, minden teljesítmény, ״aszkészisz” nélkül. 42 DÖLGER, F. J. tanulmányozta a témát: ״Die Sonne der Gerechtigkeit und der Schwarze, Eine Religionsgeschichtliche Studie zum Taufgelöbnis”, Liturgiewissenschaftliche Quellen und Forschungen 14. Aschendorff, Münster, 1971. 43 Óker. írók 7, 81-82. old. 44 Acta Thomae 39. Acta Apostolorum Apocrypha, ed. M. Bonnet, 11,2.156-157. old. « Quis dives salvetur? GCS, 111,3-6.; GCS, I.Paed,11,72,1-74.; Stählin I, 201-203. old. 75
