Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Szabó Ferenc SJ: "Magyarország apostola és tanítómestere"
ni, mikor emberi viszonyok közé lépve elhelyezkedett... " Miután jellemezte a kereszténység alakváltozásait az őskeresztény közösségektől a középkoron át az újkorig, arról szól, hogy a korszerűség megítélésében a haladó és maradi irányzat ütközik. A maradiak a múlt for- máihoz ragaszkodnak, megszentelt hagyományaikat akarják fönntartani még akkor is, ami- kor azok már nem szolgálják a lelki életet. A haladók - és magát közéjük sorolja - ״nem kisebb szerétéiből az egyház iránt, de talán nagyobb megértésével az új idők igényeinek, az új formákat sürgetik. Ez utóbbiak szeretetének bátornak is kell lennie, mely nemcsak küzdeni kész a konzervatív elemek nehézkességével, de a rossz értelemben vett modernizmus vádját is tudja nagylelkűen elviselni, s a gyanúsítást szívére nem veszi. így volt ez mindig; sokféle félreértés, ragaszkodás és féltés, hatalmi vágy, egyéni érzések, rokon- és ellenszenvek és szenvedélyek járnak az egyháztörténelemben is. Miért is ne? Hiszen emberi története az isteni erőknek!...” Prohászka minden emberi elemet a történelmi fejlődés szempontjából tekint és ér- tékel. Felhívja a figyelmet arra, hogy a múltból okulnunk kell, és azt kell kutatnunk, hogy miként valósíthatjuk meg az igazi reformot az egyházban, amelyben - a hívők szeretetkö- zösségében - kétségtelenül benne működik Isten pünkösdi Lelke. ״A főindulat a szeretet az egyház iránt. Szeretjük az egyházat, benne gyökerezünk, belőle élünk. Mint Szent Athanáz és Görres József az isteni erőknek megtestesülését látjuk benne végig a történelmen - a történél- mi ballépésekkel, hiányokkal, gyarlóságokkal..." Ezekből az alapelvekből Prohászka olyan gyakorlati következtetéseket von le az egyházi reformhoz, amelyeket a II. vatikáni zsinat fogalmazott meg: - megfelelő papnevelés, a papok kellő szellemi kiképzése akár külföld- ön is; - a papok ne szigetelődjenek el a hívektől, ne a hatalmi érdek, hanem a szolgálat szelleme vezesse őket; - legyenek demokratikus érzelműek; - szükséges a nép nyelvének a használata a liturgiában, valamint az együttműködés az állammal a pluralista társadalomban... Nagy csalódása és keserűsége volt az úgynevezett ״keresztény kurzus” keresztényte- lensége. Közéleti szereplése részben kudarcba fulladt; talán azért is, mert gyermekien egy- szerű lelke és jó szándékú idealizmusa nem tudta, mibe keveredett. 1920. jún. 30-án ezt ír- ja naplójába: ״»Keresztény kurzus« kereszténység s keresztények nélkül! Ez a baj: hogy a hordónak nincs feneke; e pártnak nincs alap, szírt a lába alatt. Azok az emberek nem ke- resztények. Igaz, hogy elvben, theóriában elfogadják a kereszténységet, de tettekben nem vallják.” Prohászka visszavonul a napi politikától, és egyre inkább a belső világ szépsége fe- lé fordul. A bodajki Mária-búcsú áhítatának illata megcsapja és 1922-ben így elmélkedik a boldogságos Szűzről: ״... Ah. ez az igazi szépség, mely Istentől való s Istenre utal s ró- la beszél s tanúskodik. Ő lakik benne s sugárzik belőle. így nézem a Szüzet, s így nézek minden szépséget; nem szép nekem, ha nem szakramentális! Az asszony szépségét is így nézem! Csak ha szép lélek van benne, akkor élvezem; ha nincs, elfordulok tőle; akkor él- vezhetetlen nekem, csinált virág, nincs gyökere. A gyökérből való szépség, az élő szép- ség, a lélekből fakadó s azt sugárzó s azt meg nem tagadó szépség az ideálom!” (1922. szept. 10.) Az 1920-as években egyre inkább az Eucharisztia kerül lelki élete homlokterébe. Igaz, eddig is az Eucharisztia volt a napja, erőforrása; de most elözönli lelkivilága egét és egész tevékenységét. A naplójegyzetek lassan elfogynak, mert az Eucharisztiáról írja köny- vét, amely befejezetlenül, posztumusz kötetként jelenik meg majd az Elet kenyere címen. Itt tárul fel teljes mélységében Prohászka lelke. Ezek az elmélkedések nem teológiai —־ 56 —
