Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)

1997 / 1-2. szám - Pápai Lajos: Az Egyház az ökumenikus párbeszédben

Még egy pontosítást szeretnék tenni az új Ökumenikus Direktórium alapján (1993). A 17. pontban, miután idézte a Zsinat ״subsistit in” tanítását (L.G. 8. p.) hozzáteszi: ״Ami- kor (tehát) a katolikusok használják az ״Egyházak”, ״más Egyházak”, ״más Egyházak és egyházi közösségek” szavakat, azok megjelölésére, akik nincsenek teljes közösségben a ka- tolikus Egyházzal, mindig figyelembe kell venni ezt a szilárd meggyőződést és hitvallást.”

Ezek után a jövendő feladatairól beszél a Szentatya az ״Ut unum sint”-ben.

״Az alapvető, de részleges egységből most tovább kell lépnünk a szükséges és elég- séges látható egység felé, melynek konkrétumokban kell megmutatkoznia, hogy az Egyhá- zak valóban megvalósítsák az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban való teljes egység jelét, mely majd az Eucharisztia koncelebrációjában fog kifejeződni.” (78. p.)

Felsorolja, hogy mely témákat kell közösen jobban elmélyíteni:

1. a kapcsolatrendszer a Szentírás, mint a hit végső tekintélye és a szent Hagyomány, mint Isten igéjének nélkülözhetetlen értelmezője között;

2. az Eucharisztia, mint Krisztus testének és vérének szentsége, a dicséret áldozata az Atyának, Krisztus áldozatának emlékezete és reális jelenléte, a Szentlélek megszentelő kiáradása;

3. az ordináció, mint szentség a püspökség, a papság és a diakonátus hármas szolgá- latára;

4. a pápával és a vele közösségben lévő püspökökre bízott egyházi Tanítóhivatal mint felelősség és tekintély arra, hogy Krisztus nevében tanítsa és oltalmazza a hitet;

5. Szűz Mária, Isten Anyja és az Egyház képe, lelki anya, aki közbenjár Krisztus ta- nítványaiért és az egész emberiségért. (79. p.)

Majd hozzáteszi: ״Az egység olyan szemlélete, mely tekintetbe veszi a kinyilatkozta- tott igazság minden igényét, nem fékezi az ökumenikus mozgalmat. Épp ellenkezőleg, a lát- szatmegoldások kerülését jelenti, melyből nem következik semmi maradandó.” (79. p.)

A saját szolgálatáról így szól: ״Meg vagyok róla győződve, hogy ebben a tekintetben különös felelősségem van, mindenekelőtt a keresztény közösségek többségének ökumeni- kus törekvésének észrevételében, továbbá, hogy meghalljam a felém irányuló kérést: talál- jam meg a primátus gyakorlásának olyan formáját, mely - küldetésének egyetlen lényeges mozzanatáról sem mondva le - kitárul az új helyzet felé.” (95. p.)

Vagyis nem szabad - nyitottság címén - félrevezetni dialógus partnereinket, tisztelet- ben tartva mind saját hitbéli meggyőződésünket, mind dialógus partnereink emberi méltó- ságát.

Csak illusztrációnak egy ilyen megnyilatkozást - remélem tévesen értette az azt le- közlő Egyházi Krónika 1996. november-decemberi számában a 7. lapon: ״Ha a remélhető- leg létrejövő egységes Keresztény Egyháznak, lesz egyáltalán vezetője, akkor az kizárólag reprezentatív, jelképes formában képzelhető el."

Az ״Ut unum sint” szavaival fejezem be: ״Szent Cyprián magyarázza a Miatyánkot: »Isten nem fogadja el az áldozatot attól, aki veszekedésben van, sőt azt ajánlja, hagyja ott az oltárt és béküljön meg felebarátjával, hogy a békés lelkületből fakadó imádság Istent is megengesztelhesse.« A legnagyobb áldozat, amit Istennek felajánlhatunk, a békénk és a testvéri egyetértés: az Atya és a Fiú és a Szentlélek egységében egyesült nép. A harmadik évezred hajnalán hogyan ne kérnénk az Úrtól még serényebben és tudatosan a kegyelmet, hogy készítsen fel mindannyiunkat az egységnek erre az áldozatára.” (102. p.)

51