Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Ladocsi Gáspár: A milánói ariánusok és Szent Ambrus
tan törvényszék elé állították: keresztény császár ítélőszéke előtt állt az Impérium ősi fővá- rosának, Rómának püspöke. Sokan emlékeztek arra, hogy még fél évszázada sem, ez egy másfajta, hittagadásra kényszerítő császár előtt történt meg. A botránkozás nagy volt a szivekben, és a méltatlankodást kifejező szavak sem maradtak el. Szent Hiláriusz úgy sej- tette, hogy a kereszténység eljutott az Antikrisztus megjelenéséig. Milyen csodálatos volt a küzdelem a nyílt és leplezetlen ellenséggel szemben. Ma eljutottunk a vértanuság nélküli üldöz- tetéshez, az ellenség úgy jött el mint a báránybőrbe bújt farkas.4 5 Ursacius és Valens nemcsak visszatért, de a császár hatalmával élve - visszaélve - zsarnoki egyházpolitikát robbantot- tak ki. Olyanok ők mint a kutyák, melyek visszatértek hányadákuk felzabálásához5 - mondot- ta a történtekről keserűen Athanasziosz. Természetesen letették őt a Birodalom minden tartományában megrendezett zsinaton, és száműzésre ítélték. Elítélését mindenki aláírta Milánóban, három püspök kivételével: az említett mellett Cagliari Lucifer és Miláni Dionüsziosz. Mindhármukat száműzték; Milánó püspökét az örményországi Sebaste-be. Auxentius tétetett a helyébe. Teljesen idegen volt az Imperuim nyugati részén, kappodokiai származású. ״Földije” a 339-ben száműzött Athanasziosz székét elfoglaló Gergely ariánus püspöknek Alexandriában hű csatlós papja volt, az örök lavírozok minta- példája. Egyébként Milánóban a győztes ariánusok vezetői zömmel idegenek voltak, az ud- vari hivatalokhoz kötődők, és nem a város keresztény polgárságához. 364 az újabb ״fordulat éve”. A niceai hitet pártoló Valentinianus császár alatt a ve- zető és hangadó ariánus püspököket letették - elsőként a hírhedt Valenst és Ursaciust -, és erre a sorsra akarták juttatni az Impérium nyugati felében a fővárosnak számító Milánó püspökét is. De az alig 10 püspökkel (fere decem) ülésező ״zsinat” (conciubulum) nem tud- ta elérni Auxentius letételét, ő ugyanis Niceának teljesen megfelelő formulát írt alá: Krisz- tus istenségét és lényegét illetően egy az Atya Istennel {Christus: unius cum deo patre divinitatis et substantiae). Ezt a kijelentését később többszörösen enyhítette kétértelmű szövegzésekkel, mivel kikerülhetetlenül szembesülnie kellett ariánus testvéreinek és hívei- nek támadásaival. Hitvallásformulák készítésében ezek a bravúros formulái 357. évi Sirmiumi zsinatra támaszkodtak. Krisztusról állította - a tiszteletreméltó hagyományú Cre- dók szövegeit ismételve - hogy ״minden korszak és minden kezdet előtt született az Atyá- tói (ante omnia saecula et ante omne principium natum ex patre). Tudjuk, hogy ez a szöveg- formula sem a Niceai Zsinat előtti években, sem utána nem volt magyarázhatatlan az ariá- nusoknak, hiszen nem jelenti feltétlenül a Fiúnak az Atyával való egyiényegűségét (consubstantialitását) és együtt örökkévalóságát {coaeternitását). A fenti szöveghez hozzátet- te, hogy vallja Krisztust istennek, valóságos Fiúnak, a valóságos Isten Atyától (deum verum filium ex vero deo patre). A szövegezésben a ״verum” szó értelmezésén áll a niceai hitvallás- hoz vagy az arianizmushoz tartozás, ez utóbbi Krisztust valóságos fiúnak vallja, de valósá- gos Istennek nem. Ariánus társainak megnyugtatására kijelentette: sohasem prédikáltam két istenről, ugyanis nincs két Atya, hogy két Istent állíthassunk, és két Fiú sincs {duos autem deos numquam praedicavi: nec enim sunt duo patres, ut duo dii dicantur, nec duo filii).6 Úgy tűnik a kifogásokat ellene sorra mind ki tudta védeni. Sőt Poitiersi Hiláriusz he- vés és szűnni nem akaró támadásai dacára megmaradt püspöki székében (és szerencséjére 4 Összefoglalását ld. Rahner H.. Kirche und Staat in frühen Christientum. Kösel 1%1.. 74-75. 5 Athanasius, historia Arianorum 29, 6 Hilarius, De Trinitate IV.8.. Epiphanias, Panarion 76,4. 37
