Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Rózsa Huba: A halál és az ember halál utáni sorsa az Ószövetség proto- és deuterokanonikus könyveiben
ságának, amely az Ószövetségre is érvényes. A bibliai szövegekből kiderül, hogy az egyéni sorskérdések, vele összefüggésben a halál utáni lét problémája, a fogság utáni korban ke- rült a hívő gondolkodás előterébe. Ezért csak viszonylag későn és minden részletében nem is tisztázottan, a Kr. e. II. századtól tanúskodnak bibliai szövegek a feltámadásban megva- lósuló boldog túlvilági sors hitéről, amely a történelmet lezáró egyetemes isteni uralom el- jövetelével következik be. A zsidó apokrif irodalom és az evangéliumok (Mk 12,18-27 párh.) egyaránt megerősítik, hogy az intertestamentárius zsidóság nem volt egységes a ha- lottak sorsát, vagy halál utáni életét illetően. Ezért az Ószövetség írásainak elemzésénél a halálra és a halál utáni sorsra vonatkozóan sem lehet egységes, valamennyi kijelentést ossz- hangba foglaló tanítást elvárni. A bibliai szövegekből hosszú út képe bontakozik ki, ame- lyen Izrael az üdvtörténetből merített JHWH-tapasztalat fényében egyre nagyobb megér- téssel keresett megoldást az ember halál utáni sorsára. A halálra, halottak végső sorsára vonatkozó kijelentéseket a Biblia kánoni szövegei- ben és a korazsidóság apokrif irodalmában találjuk. Elemzésünk kizárólag a bibliai szőve- gekre támaszkodik, figyelembe véve azonban a héber kánonba felvett írások mellett az ún. deuterokanonikns könyveket is, amelyek a katolikus és az ortodox egyházak ószövetségi Bib- bájához tartoznak, és különleges súllyal tanúskodnak az ember, elsősorban a hívő ember túlvilági sorsáról. Az ószövetségi ember hitét a halálról és a halál utáni sorsról, egy lehetséges végső üd- vösség reményéről csak a földi életről vallott meggyőződésének tükrében lehet valósan ér- tékelni. Ezért először azt keressük, hogy mit tanít az Ószövetség az emberi életről. Majd ez- után térünk ki a halálról és a halottak sorsáról adott tanítására, s végül azzal foglalkozunk, hogy miként keresett utat és megoldást a bibliai ember a halál utáni üdvösség kérdésére. Az élet az Ószövetségben A bibliai hagyomány mindenekelőtt Izrael történetével és annak sokrétű - társadal- mi, szociális, politikai vagy vallási - megnyilvánulásával foglalkozik. Az egyes írásokból olyan kép bontakozik ki, hogy az izraelita elsősorban a jelen világ felé fordul és a földi élet eseményeiben keresi megvalósulását. A jelen földi életet azonban soha sem pusztán a ma- ga természetes voltában szemlélte és értékelte, hanem mint Isten adományát, amelyben az ember Isten üdvözítő jóságát tapasztalja meg. Isten üdvözítő voltának megismerése kizá- rólagosan evilág kereteiben lehetséges. Ez a beállítottság a bibliai hagyomány emberi élet- tel kapcsolatos számtalan megnyilvánulásában érvényesül, legszembetűnőbben az üdvtör- ténet összefüggésében.1 Izrael a történelem eseményeiben tapasztalta meg Istent, aki a népe javára cselcke- dett nagy tettekben nyilatkoztatta ki magát. Izrael első és alapvető tapasztalata JHWH-ról, Izrael Istenéről az Egyiptomból való szabadítás élménye, amelyet a bibliai hagyomány hit- vallás formájában is megfogalmaz: ״Én vagyok JHWH a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket * Az élet jelentését és értékelését a bibliai hagyományban lásd DÜRR, L, Die Wertung des Lebens im Alten Testament und im antiken Orient, 1926; - GERLEMANN, G., Art. ,־T hajah leben”, THAT I, (1971, 19752) kol. 549-557; - RINGGREN, H., Art. ״היח hajah u. Der.", ThWAT II, (1977) kol. 874-898; - MARTIN-ACHARD, R., La mort en face, Genf 1988, 9-36 old.; - KNIBB, M A., Life and death in the Old Testament ׳. The World of Ancient Israel, Clements, R. E., szerk., Cambridge 1989, 395-415 old.; - PREUSS, H. D., Theologie des Alten Testaments, Bd 2., Stuttgart 1992,155-156 old. 28 =
