Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Ecclesiae mirabile sacramentum
A Lumen Gentium egyházképének kifejtése közben gyakran hivatkozik a hagyó- mány adataira. Az egyház szakramentalitásával kapcsolatban kiemelten utal a Jn 19,34 ekkleziológiai értelmezésére, mert az egyházatyák írásaiban is ismételten találkozunk az ״Ecclesia de latere Christi” témával.4 Nyilvánvaló, hogy az újszövetség és a patrisztikus ha- gyomány alapján még akkor is beszélhetünk az Egyházról mint szentségről, ha a ״sacra- mentum” szót mai értelemben nem mindig használják az atyák az egyházzal kapcsolatban. Az első évszázadok liturgikus szövegei is igazolják az egyház szentségi szemléletének jo- gosságát. A Liturgikus konstitució idéz egy patrisztikus eredetű liturgikus szöveget:5 ״Mert a kereszten elszenderült Krisztus oldalából fakadt az a csodálatos szentség, szakramentum, amely maga az egyház” (SC 5.). A ״Deus incommutabilis virtus” kezdetű imádságból való a szöveg egy része, amelyet szeretnénk most témánk szempontjából értelmezni, s kihang- súlyozni ekkleziológiai jelentőségét. A második részben pedig rámutatunk arra, hogy nem- csak ez a régi szakramentárium, hanem a legújabb Missale Romanum szövegei is tanús- kodnak az egyház szentségi jellegéről. Már most szeretnénk megjegyezni, hogy ezt az igazolást nem a ״dicta probantia” ér- telmében értjük, nem egy teológiai alapfogalom utólagos igazolásáról Van itt szó, hanem annak felfedezéséről, hogy a teológiai gondolkodás alapvető igazságai az Egyház liturgiá- jában életszerűen mindig jelen voltak és ma is ott vannak.6 A ״lex orandi lex credendi” is- mert, és az egyházban általánosan elismert alapelvet7 szeretnénk következetesen érvénye- síteni, és rámutatni arra, hogy a liturgia valóban a hit normája és az egyház élő hitének ta- núbizonysága. A Dei Verbum szerint is a liturgia az élő szent hagyomány lényeges eleme (DV. 8.). A hagyomány más forrásai is tanúskodnak az ekkleziológia és a liturgia kapcsolatá- ról. Elég legyen itt megemlítenünk például a Didakhét, ahol már világosan látható a helyi egyház és az eukarisztia ünneplésének a kapcsolata, de ugyanez figyelhető meg Antiochiai Szent Ignác leveleiben, a Traditio Apostolica-ban és Egeria útinaplójában. Utalhatunk Szent Cipriánra is, akinek az írásaiban az egyház elsősorban mint liturgikus közösség áll előttünk.8 Már nála megjelenik az a gondolat, mely szerint az eukharisztikus közösség az egyház egységének jele és eszköze (vö. sacramentum unitatis). A legutóbbi időkből pedig látjuk a Lumen Gentium közvetlen hatását a VI. Pál pápa által jóváhagyott Missale Roma- num szövegeire, ahogyan azt dolgozatunk második részében látni fogjuk. Igazat adhatunk L. Mayernek, aki egyházképünk változása és a liturgia kapcsolatá- ról ezt írja: ״A kétféle valóságban ugyanaz a probléma: Mindkettő arról tanúskodik, hogy az emberek egy adott korban hogyan értették és élték Krisztus és az ő egyházának miszté- riumát.”9 4 E. MALATESTA, Blood and Water from the Pierced Side of Christ (Jn t9,34), in: AA.VV, Segni e sacra- menti net Vangelodi Giovanni (Studia Anselmiana 66), Sacramentum 3, Roma 1977,165-181. A tanulmány végén található: Table of patristic citations on the symbolism of John 19,34 5 Latinul: ״Nam de latere Christi in cruce dormientis ortum est totius Ecclesiae mirabile sacramentum” 6 Vö. J. A. JUNGMANN, L,a Chiesa nella liturgia latina, in J. DANIÉLOU - H. VORGRIMLER: Sentire ecclesiam, ed. it., vol. I. Roma 1964, 309-328. 7 A hagyomány sokáig 1. Coelestin pápának tulajdonította ezt a kijelentést. A hagyománykritika szerint a sokat idézeti alapelv első megfogalmazója Prosper Aquitanus, a római pápai kancellária vezetője volt, aki az Indiculus de gratia című művében teljesebb formában azt írja, hogy az Egyházban a köteles imádkozás szabálya határozza meg a hit kötelező szabályát (Legem credendi lex statuat supplicandi, indndiculus 8). Egyébként Egyházunk Új Katekizmusa is jóváhagyja ezt a teológiai alapelvet (KEK 1124). 8 Vö. RENAUD B., L’Eglise comme assemblée liliirgique selon saint Cyprien, in: liecherches de Theologie an- cienne et mediévale 38(1971) 5-68. = 16
